Sok halott
Öngyilkos robbantás Damaszkuszban
Gépkocsiba rejtett pokolgép robbanása legkevesebb 15 ember halálát és 47 sebesülését okozta hétfőn Damaszkusz belvárosában kórházi források szerint.
2013.04.08 14:39MTIA hírt egy kormánytisztviselő és az állami televízió is megerősítette.
"Terroristák robbanószerrel megrakott autót robbantottak fel a Szabaa Bahrat tér és a Sahbandar utca között", a város szívében - jelentette a tv. - A vizsgálat első eredményei szerint a robbantás öngyilkos merénylet volt, amelyet - mint bejelentették - egy "terrorista" hajtott végre. Terroristáknak a központi hatalom általában a kormány ellen lázadókat nevezi.
A kormányközeli al-Ihbaríja hírtévé tudósítása szerint a halottak és sebesültek között gyerekek is vannak. A szíriai főváros ennyire központi helyén még nem követtek el merényletet a Bassár el-Aszad elnök rezsimje elleni felkelés immár több mint két éve alatt.
A környéken az üzletek többségének és a szintén ott álló szíriai központi banknak az ablakai betörtek, amint az AFP francia hírügynökségéi is, amelynek irodája ugyancsak a Szabaa Bahrat téren található - közölte a hírügynökség, hozzátéve, hogy minden alkalmazottja jól van. Az AFP tudósítója a detonáción kívül heves lövöldözést is hallott, és lángokat látott felcsapni az autóból.
A helyszínre siető biztonságiak és a katonák senkit nem engedtek a robbanás helyének közelébe, ahol a tűzoltók igyekeztek megfékezni a lángokat. Az al-Ihbaríja tv szerint a robbanás egy mecset és egy iskola közelében történt, amely szintén megrongálódott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


