Terjed a fertőzés
Pekingben is megjelent az új madárinfluenza-vírus
A kínai fővárosban is megjelent a H7N9 jelű, új madárinfluenza-vírus; a kórokozót egy hétéves kislány szervezetében mutatták ki.
2013.04.13 08:00MTIA lányt kórházban ápolják, állapota stabil.
Az új, H7N9 jelű vírust március elején mutatták ki, de eddig csak Kelet-Kínában, Sanghaj környékén észleltek fertőzést. Az, hogy Pekingben is kimutatták, a vírus terjedésére utal.
A kutatások szerint két vírus - egy vadmadarak szervezetében lévő vírus és háziszárnyasokban meglévő madárinfluenza - keveredésének eredménye. A kór az eddigi adatok szerint nem terjed emberről emberre, de kínai kutatók szerint az új madárinfluenza-vírus akár nyolcszor gyorsabban képes mutálódni, mint egy átlagos influenzavírus.
Eddig 44 fertőzéses esetet észleltek, mindet Kína keleti részén, Sanghajban és három környező tartományban. A 44 esetből eddig 11 volt halálos. A betegek először egy általános légúti fertőzés tüneteit mutatták, majd súlyos tüdőgyulladással és légzési nehézségekkel kerültek kórházba.
A sanghaji hatóságok az élő baromfi árusításának teljes körű betiltását fontolgatják, miután a helyi piacokon húsz pozitív mintát találtak. A metropoliszban múlt csütörtök óta több mint 7 ezer mintát vettek, és 111 ezer szárnyast vágtak le.
A H7N9 ellen egyelőre nem létezik vakcina sem Kínában, sem pedig külföldön.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


