ENSZ-találkozó

USA és Kanada bojkott a szerb egyoldalúság miatt

Jordánia után az Egyesült Államok és Kanada is jelezte, hogy bojkottálja az ENSZ Közgyűlésének szerb elnöke által szervezett, a nemzetközi büntetőjoggal foglalkozó, szerdán megkezdődött kétnapos találkozót.

2013.04.11 02:42MTI

A vitát a nemzetközi büntetőjogról és a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC) a kiengesztelődésben betöltött szerepéről Vuk Jeremic közgyűlési elnök, volt szerb külügyminiszter kezdeményezte és szervezte meg. Az amerikai ENSZ-képviselet szóvivője leszögezte: az Egyesült Államok határozottan helyteleníti a Közgyűlés elnökének a döntését, hogy egy ilyen kiegyensúlyozatlan és gyújtó hatású vitát tartsanak a Nemzetközi Törvényszék szerepéről a megbékélésben, és ezért nem vesz részt rajta.

Jordánia nagykövete felrótta, hogy a vita figyelmen kívül hagyja a boszniai háború áldozatait, és azon támadni akarják a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszéket (NT). Zaid el-Huszein, aki korábban boszniai ENSZ-békefenntartó, majd 2002-2005 között a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) közgyűlésének első elnöke volt, elmondta, hogy a találkozóval egy időben - Christian Wenewaser liechtensteini ENSZ-nagykövet társaságában - sajtóértekezletet tart az áldozatok két csoportja, a Srebrenicai Anyák, illetve a Népirtás Túlélői és Tanúi Szövetségének érdekeit képviselve.

Azzal vádolta Jeremicet, hogy pozícióját és a találkozó témáját a hágai Nemzetközi Törvényszék elleni támadásra akarja felhasználni. Mint mondta, szeretnének olyan fórumot létrehozni, ahol a boszniai háború áldozatai is megszólalhatnak.

A magas szintű találkozó fő szónokai: Vuk Jeremic, Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, Nebojsa Radmanovic, a boszniai kollektív államelnökség szerb tagja, továbbá Tomislav Nikolic szerb elnök. A felszólalók között lesz várhatólag a namíbiai és ruandai elnök és még mintegy 40 ENSZ-nagykövet. Szerda délután az igazságszolgáltatással és a megbékéléssel foglalkozó paneleket tartanak.

Munira Subasic, a Srebrenicai Anyák szövetségének elnöke Szarajevóban nyilatkozva közölte, hogy elutazik a New York-i találkozóra, annak ellenére, hogy nem hívták meg. Hangsúlyozta, hogy Jeremic nem is gondolt bosnyák vagy horvát résztvevőkre, csupán szerbeket hívott meg, és olyan embereket, "akik azt sem tudják, ki kicsoda Boszniában".

A meghívottak közül sokan elutasították a részvételt. Köztük van David Tolbert, az Átmeneti Igazságszolgáltatás Nemzetközi Központjának elnöke, Kenneth Roth, a Human Rights Watch emberi jogi szervezet igazgatója, Szong Szang-hjun, az ICC elnöke és Tina Intelmann, az ICC közgyűlésének elnöke. Egy magas rangú nyugati diplomata név nélkül nyilatkozva rámutatott, hogy a vita időpontjának a kiválasztása sem volt véletlen, mivel 1941-ben ezen a napon - április 10-én - jött létre a fasiszta horvát állam. Éppen ezért több delegáció is kérte a vita időpontjának a módosítását, de Vuk Jeremic közgyűlési elnök ezt elutasította.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.