Thatcher halála
A kínaiak Hongkong visszaadását köszönik Thatchernek
A Vaslady, bár elkötelezetten képviselte a brit érdekeket, pragmatikus volt és fontosnak tartotta a brit-kínai kapcsolatokat.
2013.04.09 15:19MTIMargaret Thatcher volt az, aki 1982-ben megkezdte az előkészületeket ahhoz, hogy Hongkong százéves brit fennhatóságot követően visszakerüljön Kínához - emlékeztetnek az elhunyt egykori brit miniszterelnökről szóló keddi írásaikban hongkongi és pekingi lapok.
Thatcher gyakran megfordult Hongkongban, és 1993-ban megjelent visszaemlékezéseiben azt is bevallotta, lehangolta a tudat, hogy "fel kell adnia" a várost - írta a hongkongi South China Morning Post című lap.
Hongkong Kínához való visszatérésének tizedik évfordulóján, 2007-ben egy rádióinterjúban Thatcher úgy nyilatkozott, hogy az 1982-es tárgyalások előtt még úgy gondolta, a brit közigazgatást az 1997-ben lejáró határidő után is fenn kell tartani Hongkongban.
Amikor kiderült, hogy ez lehetetlen, akkor arra törekedett, hogy a tárgyalópartnere, Teng Hsziao-ping által javasolt megoldás - egy ország, két társadalmi rendszer - keretein belül több olyan elemet sikerüljön megőrizni, amelyek Hongkongot különlegessé tették.
David Tang hongkongi üzletember - aki közeli kapcsolatokat ápolt vele - a lap szerint úgy nyilatkozott, hogy annak idején sok gazdag ember szerette volna, ha Thatcher nem megy bele az átadásba. "De a mai helyzet bizonyítja, hogy amit tett, helyes volt" - tette hozzá Tang.
A China Daily című angol nyelvű kínai napilap összeállításában szakértők azt emelték ki, hogy a Vaslady, bár elkötelezetten képviselte a brit érdekeket, pragmatikus volt és fontosnak tartotta a brit-kínai kapcsolatokat.
Szerepe volt abban is, hogy a Nyugat megértette, a hidegháború időszakában is szükség volt a Pekinggel való kommunikációra.
Ami Hongkongot illeti, a tárgyalás útját választotta és nem a konfrontációt - jegyezte meg Tien Tö-ven, a társadalomtudományi akadémia szakértője.
Hozzátette: a brit miniszterelnök ezzel elősegítette azokat a kedvező körülményeket, amelyek fontosak voltak az ország számára a kínai reform elindításának időszakában.
Margaret Thatcher négy alkalommal járt Kínában, először 1977-ben még mint brit ellenzéki pártvezető. Hivatalban lévő miniszterelnökként 1982-ben tárgyalt először Pekingben, amikor megkezdődött Hongkong átadás-átvételének egyeztetése. Az erről szóló végleges megállapodást egy közös közleményben rögzítették két évvel később.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06