Ellenzék
Szíria: Isztambulban választják meg az ideiglenes kormányfőt
Megkezdődött hétfő délelőtt Isztambulban a szíriai ellenzék tanácskozása, amelynek célja ideiglenes kormányfő megválasztása és ügyvivő kormány felállítása.
2013.03.18 13:05MTIA több tucat ország által a szíriai nép egyetlen legitim képviselőjeként elismert Szíriai Nemzeti Koalíció tagjai a török metropolisz egyik szállodájában gyűltek össze. A koalícióban már hónapok vita folyt arról, mikor lenne időszerű egy ügyvivő kormány kinevezése. A mostani időpont történelmi dátum az ellenzék számára, ugyanis napra pontosan két évvel ezelőtt kezdődtek a Bassár el-Aszad szíriai államfő elleni tiltakozások.
A szövetség néhány tagja a kétnaposra tervezett értekezlet kezdete előtt azt mondta, egyelőre nem tudni, sikerül-e egyezségre jutniuk az ideiglenes kormány összetételéről, ugyanakkor többen hangsúlyozták, abban már egyetértés van, hogy szükséges az ellenzék összefogása a felkelők kezén lévő terület nagysága miatt. Korábban már kétszer is zátonyra futott a hasonló célból összehívott ellenzéki tanácskozás.
Jelenleg a helyőrségek vagy a helyi tanácsok irányítják a lázadók által felszabadított településeket és környezetüket, de munkájuk nincs összehangolva.
A tanácskozáson felállítandó ügyvivő kormány feladata a koordinált vezetés megszervezése mellett a fosztogatások és az önbíráskodás megakadályozása lesz. A német hírügynökség értesülése szerint kilenc jelölt közül választja ki a Szíriai Nemzeti Koalíció 73 tagja a kormányfőt, az amerikai hírügynökség 12 jelöltről tud. A szavazás várhatóan kedden lesz. A Szíriai Nemzeti Koalíció tagjai nem választhatók a posztra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


