A térségben maradnak
Atomfegyverrel felszerelt amerikai hadihajók a dél-koreai partoknál
A dél-koreai partoknál maradnak az atomfegyverrel felszerelt amerikai hadihajók, miután április végén véget érnek a térségben a két ország közös hadgyakorlatai.
2013.03.12 08:46MTIAz újság megszólaltatott egy szöuli kormányilletékest, aki szerint az amerikai hadihajók azért maradnak a térségben, hogy észak-koreai támadás esetén az amerikai védőernyő teljes mértékben szavatolni tudja Dél-Korea biztonságát.
A tisztségviselő szerint egy észak-koreai atomtámadás esetén válaszcsapásul az Okinavára és Guamra telepített amerikai atomfegyvereket vetik be, de mivel ehhez bizonyos idő kell, szükség van arra, hogy a Koreai-félszigetnél is legyenek atomfegyverek. Az illetékes nem mondta meg, hogy milyen hadihajók maradnak a térségben, de szakértők szerint atommeghajtású tengeralattjárókról lehet szó.
A március elejétől tartó Foal Eagle fedőnevű hadgyakorlatban mintegy tízezer amerikai és kétszázezer dél-koreai katona vesz részt. A manőverekben egy amerikai repülőgép-hordozót, F-22-es lopakodó vadászgépeket és B-52-es bombázókat is bevetnek. Az április 30-áig tartó gyakorlaton egyebek mellett partraszállási műveleteket végeznek a két ország katonái egy esetleges észak-koreai támadásra való felkészülés jegyében. Ezzel párhuzamosan hétfőn megkezdődött a két ország 13 500 katonájának részvételével egy másik, számítógéppel szimulált közös hadgyakorlat is.
A két gyakorlat a februári észak-koreai kísérleti atomrobbantás által okozott feszültségek közepette kezdődött. Észak-Korea előzőleg "megsemmisítéssel" és "atomháborúval" fenyegette meg Washingtont a kéthónapos gyakorlat megrendezésének esetére.
A dél-koreai védelmi minisztérium kedden elutasította az állandó észak-koreai fenyegetőzést. Kim Min Szeok, a tárca szóvivője szerint Phenjan így akar lélektani nyomást gyakorolni Szöulra és Washingtonra, odahaza pedig támogatást szerezni. Kim szerint miközben Észak-Korea háborús légkört próbál teremteni a térségben, jelenleg semmi jele annak, hogy újabb atomrobbantásra vagy rakétakísérletre készülne.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


