16 államban adtak ki figyelmeztetést
Hóvihar bénította meg a közlekedést az amerikai középnyugaton
Kora tavaszi hóvihar bénította meg a közlekedést kedden az Egyesült Államok középnyugati térségében.
2013.03.05 19:03MTIAz ítéletidő miatt az ország 16 államában adtak ki figyelmeztetést. Chicago repülőterén több mint ezer járatot kellett törölni a havazás miatt.
Wisconsin állam nyugati részén megcsúszott és az I-94-es autópálya hídjáról folyóba zuhant egy kamion. A teherautót kiemelték a vízből, de két utasának nyoma veszett.
A meteorológusok szerint Chicagóban összesen 10-20 centiméternyi hóra lehet számítani. A város környékén a kedd délutáni csúcsforgalom idején az előrejelzések értelmében óránként 2,5 centiméternyi csapadék fog hullani. Észak-Dakotában keddre virradóra a hófúvás 90 centiméter magas torlaszokat emelt, de az államban kedden már visszavonták a gépkocsiforgalomra vonatkozó figyelmeztetést.
Szerdán a keletre tartó viharzóna áthalad majd az Ohio és a Tennessee folyó völgyén, illetve az Appalache-hegység középső vonulatán és eléri az amerikai atlanti partvidék középső államait. Virginia és Maryland egyes területein a hóréteg vastagsága elérheti a 30 centimétert is.
Egy másik viharzóna Coloradóban okozott komoly fennakadásokat. A hegyvidéki államban a hóesés miatt két helyen összesen több mint félszáz autó csúszott egymásba. Komolyabb személyi sérülés nem történt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


