Találkozott Bukarestben az RMDSZ elnökével
Martonyi: Magyarország támogatja a romániai magyarságot
Martonyi János külügyminiszter hétfőn Magyarország támogatásáról biztosította a romániai magyarságot, miután találkozott Bukarestben Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével.
2013.03.04 21:30MTIAz RMDSZ székházában tartott megbeszélést követően az RMDSZ elnöke elmondta: tájékoztatta a magyar külügyminisztert arról, hogy a következő időszakban milyen kihívásokkal kell szembenéznie a romániai magyarságnak, amelyek meghatározzák hosszú távon a sorsát. Az RMDSZ elnöke elsősorban a romániai közigazgatási régiók tervezett kialakítását, az alkotmánymódosítást, valamint az új restitúciós törvény kidolgozását nevezte meg.
A régiók újrarajzolása ügyében Kelemen Hunor úgy vélte, fennáll annak a veszélye, hogy a romániai magyarságnak az önkormányzati döntéshozatalban való részvétele csökken. Leszögezte: az RMDSZ nem fogadhat el semmilyen visszalépést az anyanyelvhasználat és a közösségi jelképek használata tekintetében sem. Mint mondta, ehhez szükség van Magyarország támogatására, illetve arra, hogy az RMDSZ partnereket találjon a román politikában.
Martonyi János leszögezte, Budapestnek az a dolga, hogy segítse a romániai magyar közösséget, ami azt jelenti, hogy Magyarország támogatja a romániai magyarság különböző várakozásait és igényeit, legyen szó nyelvhasználatról, közösségi jelképek használatáról vagy közigazgatási reformról.
A külügyminiszter megismételte, hogy a kisebbségi kérdés nem lehet belügy, és példaként említette, hogy bukaresti látogatása alkalmából kapott egy listát a magyarországi román kisebbség problémáiról, amit alaposan tanulmányozni fognak, jóllehet - mint mondta - Magyarország sokat tett a román kisebbség érdekében.
Martonyi János reményét fejezte ki, hogy a székely zászló kapcsán felerősödött retorika véget ér. Úgy vélte, hogy Magyarország ezt nem viszonozta, és példaként említette, hogy a magyar miniszterelnök meg sem szólalt ebben a kérdésben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


