A novemberi hadművelet óta először
Rakétát lőttek Izraelre a Gázai övezetből
Izrael palesztin területek elleni, novemberi hadművelete óta először ismét rakétát lőttek izraeli területre a Gázai övezetből, közölte a jeruzsálemi közszolgálati rádió.
2013.02.26 08:37MTIA Gázából kedd reggel indított, Grad típusú rakéta a palesztin területtől északra, Askelón déli, ipari övezetében egy útba csapódott. Emberéletben nem esett kár, csak anyagi veszteség keletkezett.
Izrael novemberben hajtott végre átfogó hadműveletet a Gázai övezetben, és ezalatt a palesztinok is több mint ezer rakétát lőttek ki. A Felhőoszlop nevű művelet - amelynek 177 palesztin és hat izraeli halottja volt - a palesztin területet kormányzó, szélsőséges Hamász szervezettel kötött tűzszüneti megállapodással zárult. Azóta nem lőttek palesztin rakétát Izraelre.
A zsidó állam és a palesztinok között egy hete kiéleződött a feszültség az izraeli börtönökben éhségsztrájkoló rabok, majd egy palesztin fogoly szombati váratlan halála miatt. Az utóbbi napokban emiatt számos helyen voltak zavargások a Jordán folyón túli palesztin területen, és izraeli katonák fellépése nyomán ezekben hétfőn többen meg is sebesültek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


