Atomrobbantás - HÁTTÉR
Észak-Korea az ENSZ BT döntéséhez igazítja követező lépését
Észak-Korea, amely múlt heti kísérleti atomrobbantása óta azzal fenyegetőzik, hogy ha kell még keményebb lépésekhez folyamodik szuverenitásának védelmében, szakértők szerint technikailag készen áll egy következő robbantásra, s csak arra vár, milyen döntést hoz ellene az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT).
2013.02.20 11:34MTIEgy név nélkül nyilatkozó pekingi diplomáciai forrás ugyanakkor azt állította, Phenjan nagyon is tudatában van annak, hogy Kína radioaktív szivárgástól és a környezet károsodásától tart, ezért alaposan ellenőrzi a környezeti viszonyokat a Kínához közel fekvő Punggye-ri nukleáris gyakorlóterepen, a Mantap-hegy gyomrába vájt alagútnál.
Szakértők szerint ezért hetek telhetnek el, mire Phenjan felkészül egy újabb atomrobbantásra.
Észak-Korea már figyelmeztetett arra, hogy egy külső, különösen az Egyesült Államok részéről történő provokáció esetén kész lenne egy ilyen lépésre.
Phenjan a február 12-i kísérletet követően sietősen bejelentette, hogy az sikeres volt és nem volt hatása a környezetre. A már említett kínai forrás megerősítette, a műholdfelvételeken nem látszik jele annak, hogy a 4,9-es fokozatú földrengést kiváltó észak-koreai robbantás megrongálta volna a kísérlethez épített alagút bejáratait. Dél-koreai sajtójelentések szerint ez azért lehetséges, mert az északi szakemberek zegzugos és csigavonalú alagútszerkezetet alakítottak ki, hogy az elnyelje a robbanás hatását.
A kínai forrás úgy vélekedett, a további robbantások végrehajtása csak "politikai szándék kérdése", s az megtörténhet, ha Phenjan kész vállalni a nukleáris környezetszennyezés kockázatát.
Egy másik, a térséggel foglalkozó elemző egyetértett azzal, hogy műszaki akadálya nincs az újabb észak-koreai robbantásnak, de hozzátette, Észak-Korea valószínűleg kivárja, hogy milyen lépésekre szánja el magát az ENSZ BT.
A Biztonsági Tanács jelenleg azt mérlegeli, milyen büntetőlépéseket tegyen. A folyamat lassú lehet a kínai és orosz óvatoskodás miatt.
A február 12-i robbantás nyomán hangoztatott kínai fenntartásokkal kapcsolatban ugyanakkor egyes szöuli hivatalos források azt állították, Pekingben szó van arról, hogy esetleg leállítják vagy jelentősen csökkentik az Észak-Koreának szállított élelmiszersegélyeket, hogy szorosabb ellenőrzés alatt tarthassák Phenjant.
Közben a szöuli nemzetvédelmi minisztérium szerdán azt közölte, hogy Dél-Korea és az Egyesült Államok egyeztető tárgyalásokat kezd az Észak-Korea jelentette egyre nagyobb nukleáris fenyegetettség elhárításának lehetőségeiről. A csütörtökön kezdődő megbeszéléseket Lim Kvan Bin miniszterhelyettes és James Miller védelmi politikai államtitkár vezeti.
Kapcsolódó írások:
- Szöuli sajtóhírek szerint Észak-Korea újabb atomrobbantásra készül
- Észak-koreai média: a lakosság "kitörő örömmel" fogadta a kísérletet
- Az ENSZ BT elítélte a kísérleti atomrobbantást
- Nemzetközi reakciók az észak-koreai kísérletre
- Elítélte az észak-koreai nukleáris tesztet az atomcsend-egyezmény szervezete
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


