Atomrobbantás
Észak-koreai média: a lakosság "kitörő örömmel" fogadta a kísérletet
Az észak-koreai lakosság "kitörő örömmel" fogadta az ország által végrehajtott harmadik kísérleti atomrobbantást a hivatalos phenjani médiumok szerdai beszámolói szerint.
2013.02.13 11:16MTIA KCNA állami hírügynökség "átlagembereket" kérdezett meg. Az állami tévé felvételein a sikeresnek minősített kísérlet bejelentésére az emberek ujjongtak és tapsoltak.
"Minél többet gondolok rá, annál inkább úgy érzem, hogy nagyon boldog vagyok. Szeretném elmondani az egész világnak, hogy a válaszunk egyre határozottabb, sőt minden képzeletet felülmúló lesz ellenségeink gyűlöletével szemben" - jelentette ki a KCNA-nak nyilatkozva egy 39 éves vonatvezető Phenjanban.
Kedden az észak-koreai védelmi minisztérium közleményben figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy "ha folyamatos ellenségeskedésével tovább bonyolítja a helyzetet, akkor nem lesz más választásunk, mint hogy végrehajtunk egy újabb, majd egy még újabb kísérletet".
Minden egyes rakétafelbocsátás, illetve kísérleti atomrobbantás után örömtüntetéseket rendeznek a phenjani utcákon, ám szakértők szerint nem lehet tudni, hogy ezek mennyire spontán megnyilvánulások.
A nemzetközi közösségből tiltakozóhullámot váltott ki a legújabb nukleáris kísérlet. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szigorúan elítélte, hogy Észak-Korea a tiltó BT-határozatok ellenére végrehajtott egy újabb atomrobbantást, és a testület bejelentette, hogy büntetésül egy újabb határozatban "megfelelő intézkedéseket" hoz.
Egy 62 éves tanár szintén a KCNA-nak nyilatkozva "nevetséges bohózatnak" nevezte a külföldi reakciókat, és "irgalmatlan megtorlást" követelt az Egyesült Államokkal szemben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06