Atomrobbantás
Tömegfelvonulással ünnepeltek Phenjanban
Tömegfelvonulással ünnepelték meg Észak-Koreában csütörtökön a két nappal korábban végrehajtott kísérleti atomrobbantást.
2013.02.14 16:13MTIPhenjan főterén tízezrek vettek részt az összejövetelen, amelynek szónokai egyértelmű sikernek minősítették a robbantást. Kim Dzsong Un, az ország első embere nem jelent meg az eseményen, de a főszónok, Kim Ki Nam, az országot kormányzó kommunista párt főtitkára azt hangoztatta, hogy a robbantás végrehajtása az első számú vezető megkérdőjelezhetetlen döntése volt. Hozzátette, hogy a robbantás önvédelmi célokat szolgált, válasz volt az Egyesült Államok ellenséges magatartására.
A kedden végrehajtott atomkísérlet a harmadik volt Észak-Koreában, előzőleg 2006-ban és 2009-ben hajtott végre ilyet az ország. Washington szerint Észak-Korea célja az, hogy nukleáris robbanófejjel felszerelt interkontinentális rakétát fejlesszen ki, amellyel csapást mérhet az Egyesült Államokra.
A mostani kísérletet is széles körű nemzetközi bírálatok fogadták. Az ENSZ és Washington is egyértelművé tették, hogy lépésével Phenjan megsértette a világszervezet határozatait. Az észak-koreai média egyértelmű sikerként számolt be a robbantásról. Dél-koreai szakértők azonban nem tudtak radioizotópot kimutatni a teszt után, így arról sem tudtak állást foglalni, milyen típusú anyagot használhattak annál.
Az amerikai külügyminisztérium kedden közölte, hogy Észak-Korea előzetesen értesítette az Egyesült Államokat arról, mire készül. Victoria Nuland szóvivő elmondta: a phenjani kormány "informált minket a külügyminisztériumban arról, hogy nukleáris kísérletet szándékozik végrehajtani, de pontos időpontot nem adott". Nuland nem közölt további részleteket Phenjan értesítéséről, csak annyit mondott, hogy ez a "szokásos csatornákon" keresztül történt meg.
Az Egyesült Államok és Észak-Korea között nincsen diplomácia kapcsolat, Észak-Korea azonban időnként a New York-i ENSZ-központon keresztül üzeneteket juttat el az amerikai kormánynak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06