Afganisztán
Felkészültek a magyar katonák a kabuli váltásra
Befejeződött a Magyar Honvédség Kabul nemzetközi repülőtér őr- és biztosító kontingens második váltásának felkészülése - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szerdán.
2013.02.13 19:27MTIA felkészítésen a katonák gyakorolták az őr- és biztosító munkák ellátásához szükséges feladatokat, és megismerték az Afganisztán lakóira jellemző társadalmi, kulturális hagyományokat is. A mintegy 230 fős misszió döntő többségét az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi 62. lövészzászlóaljának katonái alkotják.
A kiképzést záró kétnapos gyakorlatot kedden és szerdán tartották Hódmezővásárhelyen. A katonák olyan szituációkat modelleztek, amelyek a kabuli reptér őrzése során is előfordulhatnak.
A közlemény tartalmazza, hogy a magyar kontingens Afganisztán legforgalmasabb repülőterének védelméért és zavartalan működéséért felel. A nemzetközi repülőtér egyaránt indít és fogad civil és katonai gépeket. A repülőtér - amely hat kilométerre északra van a főváros központjától - az ország legfontosabb légikikötője, évi utasforgalma meghaladja a kétmilliót.
A tájékoztatás szerint a Magyar Honvédség afganisztáni szerepvállalása 2012 őszétől folyamatosan átalakul, a kormány döntése értelmében a Magyar Honvédség 2012 őszén vette át a kabuli nemzetközi repülőtér védelmének feladatait.
Magyarország 2006 óta működtet tartományi újjáépítési csoportot az Afganisztán északi részén fekvő Baglán tartományban. A magyarok építettek már egyebek mellett utat, egészségügyi központokat, iskolákat, kutakat, kis erőműveket, részt vettek a helyi biztonsági erők képzésében és árvízi védekezésben is. A PRT várhatóan 2013 tavaszán fejezi be a munkát, akkor tér haza a jelenleg ott tartózkodó száztíz katona.
Kapcsolódó írások:
- Civilek haltak meg egy NATO-légicsapásban Afganisztánban
- Kanada: félő, hogy úgy alakul a helyzet, mint Irakban és Afganisztánban
- Dunford átvette az afganisztáni nemzetközi haderő parancsnokságát
- Felgyújtotta magát a Vörös téren egy afganisztáni veterán
- Lezuhant egy NATO-helikopter, elfogtak egy tálib vezetőt
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


