ISAF
Dunford átvette az afganisztáni nemzetközi haderő parancsnokságát
Joseph Dunford amerikai tábornok átvette vasárnap az afganisztáni nemzetközi haderő (ISAF) parancsnokságát John Allen amerikai tábornoktól.
2013.02.10 12:11MTIAz ünnepélyes parancsnokváltást a NATO-vezette haderő kabuli főhadiszállásán tartották külföldi és afgán tisztségviselők jelenlétében. A meghívás ellenére nem volt jelen Hamid Karzai afgán elnök. Szóvivője nem indokolta meg a politikus távolmaradást.
Valószínűleg Dunford lesz az ISAF utolsó parancsnoka, ugyanis a szövetséges haderőt a jövő év végéig kivonják Afganisztánból.
Az 57 éves, négycsillagos tengerészgyalogos tábornok eddig nem szolgált Afganisztánban, az iraki háborúban viszont részt vett, akkor ragadt rajta a "Fighting Joe" becenév.
Dunford elődje, John Allen tábornok 19 hónapon át állt az ISAF élén, egyesek szerint a 11 éve tartó katonai misszió egyik legnehezebb szakaszában irányította a nemzetközi haderőt. Az ünnepségen mondott beszéde javarészt az afgánokhoz szólt.
"Az afgán erők az afgán népet védik, lehetőséget teremtve a kormánynak, hogy szolgálja polgárait. Ez győzelem. Így néz ki a győzelem" - hangoztatta Allen.
A Fehér Ház a múlt hónapban jelentette be, hogy John Allent nevezi ki az európai NATO-erők parancsnokának. Előzőleg a Pentagonnál lefolytatott eljárás tisztázta, hogy a tábornok nem sértette meg a védelmi minisztérium előírásait - a sajtóban a floridai felső körök tagjaként emlegetett - Jill Kelleyvel folytatott elektronikus levelezése során.
Allen és Kelley levelezésére David Petraeus, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) lemondásra kényszerült igazgatója körül kirobbant szexbotrány mellékszálaként terelődött a figyelem.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06