Bár nincs köztük diplomáciai kapcsolat
Ahmadinezsád kölcsönt kínált Egyiptomnak
Irán az atomprogramja miatti nemzetközi szankciók ellenére kölcsönt ígért a likviditási gondokkal küszködő Egyiptomnak - írta az al-Ahrám című egyiptomi lap szerdán az iráni elnökre hivatkozva.
2013.02.06 14:22MTIA két ország között nincs diplomáciai kapcsolat, de Mohamed Murszi, Egyiptom első iszlamista elnöke kedden meleg fogadtatásban részesítette az 1979-es iráni iszlám forradalom óta első iráni elnökként Egyiptomba látogató Mahmúd Ahmadinezsádot. Az iráni államfő az Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) szerda-csütörtöki csúcstalálkozójára érkezett Kairóba, amelynek mindkét állam a tagja.
"Közöltem, hogy jelentős hitelkeretet és számos szolgáltatást tudunk felajánlani egyiptomi testvéreinknek" - mondta az iráni elnök az al-Ahrámnak. Azt nem árulta el, hogy az ajánlatát elfogadták-e. Kijelentette, hogy az iráni gazdaságra hatással vannak a szankciót, de "nagy gazdaság", amiről a "pozitív fejlemények" - így a folyamatosan növekvő export - is tanúskodnak.
Az Egyesült Államok és nyugati szövetségesei az iráni importra kivetett büntetőintézkedésekkel a létfontosságú iráni olajexportot kívánták visszaszorítani, valamint korlátozni annak szállítási, biztosítási és pénzügyi lehetőségeit.
Egyiptom kedden jelentette be, hogy a devizatartalékai 15 milliárd dollár alá estek vissza. Az idegenforgalmat súlyosan érintette a Hoszni Mubarak elnök bukásához vezető, két éve kitört népfelkelés, és a bizonytalanság miatt csökkentek a beruházások.
Ahmadinezsád szerint haladást értek el a kétoldalú kapcsolatok helyreállítása terén, amelyek az iszlám forradalom és az izraeli-egyiptomi békeszerződés aláírása után szakadtak meg 1979-ben. Az iráni államfő közlése szerint a szíriai ügyekről is véleményt cseréltek. Ahmadinezsád kedden ellátogatott a kairói al-Azhár mecsetbe és egyetemre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


