Kairóban
Ahmadinezsád a szíriai válságról tárgyalt Murszival
Mahmúd Ahmadinezsád iráni államfő a szíriai válságról tárgyalt kedden egyiptomi vendéglátójával Kairóban. Az elnök az első iráni vezető, aki 1979, azaz az iráni iszlám forradalom óta az országba látogat, így útját szakértők történelmi jelentőségűnek minősítik.
2013.02.05 20:07MTIIrán Damaszkusz egyik leghűségesebb szövetségese a térségben, miközben Egyiptom azon államok egyike, amelyek lemondásra szólították fel Bassár el-Aszad szíriai államfőt.
Tavaly szeptemberben Mohamed Murszi egyiptomi államfő arra akarta rávenni Teheránt, hogy hagyjon fel Aszad támogatásával. Cserében a teljes körű diplomáciai kapcsolatok helyreállítását ígérte, amely fontos ajánlat, tekintettel arra, hogy Egyiptom a legnépesebb arab ország és a térség szunnita nagyhatalma. A javaslatra azonban nem érkezett teheráni válasz, jóllehet a két ország folytatta az egyeztetéseket Szíriáról.
Irán és Egyiptom diplomáciai nyitása aggodalmat kelt a Perzsa-öböl szunnita államaiban, mert Irán támogatja a térség síita kisebbségeit.
Ahmadinezsád a nap folyamán találkozott az ország legfontosabb szunnita vallási vezetőjével, az al-Azhar mecset és egyetem nagyimámjával, Ahmad at-Tajebbel is, aki arra figyelmeztette, hogy Teheránnak jogegyenlőséget kell biztosítania Irán szunnita kisebbségének. Egyben óva intette attól, hogy beavatkozzon az öböl-menti államok belügyeibe, mindenekelőtt a "testvéri Bahreinben". A találkozójukat követő sajtótájékoztatón Tajeb nem vett részt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


