Brutalitás
Egyiptomban halálra kínoztak a rendőrök egy ellenzéki aktivistát
Egy egyiptomi ellenzéki párt azt állította hétfőn, hogy aktivistájuk belehalt azokba a sérülésekbe, amelyeket őrizetben, rendőrségi kínvallatás közben szerzett.
2013.02.04 14:02MTIAz újabb eset rávilágít az egyiptomi rendőrségnek a kormányellenes tüntetőkkel szembeni brutalitására, amely a múlt héten közfelháborodást váltott ki. Több mint hatvan ember halt meg Egyiptomban az országos tiltakozó akciókban.
A Népi Áramlat nevű ellenzéki párt hétfői tájékoztatása szerint 28 éves aktivistájuk, Mohamed el-Gindi vasárnap reggel halt meg, miután a rendőrségen halálra kínozták. Mona Amer, a szervezet szóvivője közölte: látta a férfi holttestét, és azon kínzásnyomok voltak. Szerinte elektromos árammal vallatták, eltörték bordáit, a jelek szerint kötelet tekertek a nyakára. Az orvosi vizsgálat szerint a férfi halálát agyvérzés okozta.
Egy egyiptomi férfi, aki egy pénteki kairói tüntetésről készült videofelvételen meztelenül volt látható, amint a földön vonszolták és verték, majd egy páncélozott járműbe tuszkolták, korábbi vallomását megváltoztatva a rendőrség brutalitását bírálta. Azt megelőzően a tüntetőket vádolta a rajta esett erőszakért.
Hamada Szaber Mohamed Alit egy belügyi kórházba szállították, ahol eleinte azt állította az állami tévében, hogy a tüntetők rendőrnek nézték és levetkőztették, s a biztonságiak "mentették meg". Utóbb viszont azt mondta, hogy a rendőrök nyomást gyakoroltak rá és terrorizálták a kórházban. Mint beszámolójából kiderült, azt követően változtatta meg korábbi vallomását és mondta el az igazat, hogy megtekintette a videót, amelyen látható volt, hogy a rendőrök durván rávetik magukat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


