Az elnök rosszallóan fogadta
Koszovó: tüntetés és sírgyalázás az emlékmű eltávolítását követően
A koszovói elnök szerint az emberi jogokat sérti az, hogy a szerb hatóságok a Koszovóval határos, albánok lakta Presevóban eltávolították az albán lázadók állított emlékművet. Vasárnap este emiatt tüntetés volt egy koszovói városban, és meggyaláztak egy szerb temetőt.
2013.01.21 07:32MTIAtifete Jahjaga koszovói elnök közölte, hogy az emlékmű eltávolítása sérti az alapvető emberi jogokat és az európai jogszabályokat, ellenkezik a presevói polgárok akaratával, és arra utal, hogy Belgrád nem képes párbeszéddel rendezni a térség ügyeit. Jahjaga a béke és a kölcsönös bizalom légkörének megteremtésére és a párbeszéd felújítására szólított.
A koszovói kormány is sajnálattal vette tudomásul az emlékmű eltávolítását, és közölte, hogy ez veszélybe sodorhatja a belgrádi-pristinai párbeszédet.
A szerb rendőrség különleges egysége vasárnap reggel távolította el az emlékművet, amelyet 27 albán lázadó tiszteletére emeltek, akik elestek a szerb katonákkal és rendőrökkel vívott harcokban a 2000-2001-es lázadás idején.
A B92 belgrádi rádió-televízió szerint vasárnap este a nyugat-koszovói Djakovicában albánok tüntettek az emlékmű eltávolítása miatt. A tiltakozók egy csoportja az ottani szerb kolostor felé indult, de a koszovói rendőrség útjukat állta. A településen késő éjszaka sem ért véget a tüntetés. A rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre, hogy szavatolja a rendet.
A koszovói rádió közben arról adott hírt, hogy a délkelet-koszovói Klokot falu szerb temetőjében megrongáltak 27 síremléket.
Ivica Dacic szerb miniszterelnök sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy nincs ok a tüntetésekre és a rendbontásokra, mert a hatóságok a törvény szerint jártak el a presevói emlékmű eltávolításákor, nem alkalmaztak erőt, és incidens sem történt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


