Szerbia
Először hoztak bírósági ítéletet egy volt bosnyák fogoly javára
Első ízben ítélt meg kártérítést egy belgrádi bíróság egy bosnyák férfinak, akit a háború idején tartottak fogva Szerbiában.
2013.01.15 11:07MTIAz Oslobodjenje című napilap szerint egy belgrádi bíróság első fokon félmillió dinár (4700 euró) kártérítést ítélt meg Mujo Vatres zepai lakosnak, aki az 1992-95-ös boszniai háború idején Szerbia területén, a sljivovicai és a Mitrovo Polje-i fogolytáborban raboskodott.
Srebrenica és Zepa eleste után, 1995-ben a bosnyákok tömegesen keltek át a Drinán Szerbia területére. A szerb hatóságok e két fogolytáborba szállították őket. Összesen 801 bosnyákot, köztük kiskorúakat tartottak ott fogva a háborút lezáró daytoni egyezmény után is.
A boszniai hadifoglyokat tömörítő szövetség szerint az ítélet rendkívüli fontossággal bír, mert egy szerbiai bíróság első ízben ismerte el a bosnyákok számára létesített szerbiai fogolytáborok létét, s ezzel együtt megerősítette Szerbia részvételét a Bosznia elleni agresszióban.
A boszniai fogolyszövetség és a belgrádi Emberi Jogi Központ segítségével eddig húsz egykori bosnyák fogoly nyújtott be keresetet a szerbiai belügyminisztérium ellen hasonló jogcímen, de - írja az Oslobodjenje - a szerbiai bíróságok eddig hosszadalmas eljárás után jobbára nem voltak hajlandóak elmarasztaló ítéletet hozni.
Mujo Vatres megerősítette, hogy első fokon a javára döntött a bíróság, de szerinte Szerbia fellebbezni fog. A bosnyák férfi elmondta, hogy több mint hat hónapot raboskodott a szerbiai fogolytáborokban embertelen körülmények között. Amikor odaérkezett, 103 kilogramm volt a súlya, és mire szabadult, 57 kilóra fogyott. Naponta egyszer adtak enni a foglyoknak, csupán kenyeret és teát kaptak, és bántalmazták őket. Nem borotválkozhattak, és nem mosakodhattak - mondta Vatres, hozzáfűzve, hogy máig álmatlan éjszakái vannak az ott átélt szörnyűségek miatt.
Kapcsolódó írások:
- Elítéltek egy boszniai exrendőrt a srebrenicai mészárlásban való bűnrészességéért
- Clinton: elfogadhatatlan Bosznia szuverenitásának megkérdőjelezése
- Ha el kell ismerni Koszovót, nem kell az EU-tagság!
- Nikolic: Szerbia nem tudja erővel megváltoztatni Koszovó státusát
- Több ezren tüntettek a háborús bűnösök mellett
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


