40-et még nem tudtak megfékezni
Több mint száz erdőtűz pusztít Ausztráliában
A legmagasabb fokú készültségbe helyezték a tűzoltóságot Ausztrália legsűrűbben lakott, délkeleti részén, ahol kedden a rekordmeleg és az erős szél miatt mintegy 130 erdőtűz keletkezett, ebből negyvenet még nem tudtak megfékezni.
2013.01.08 15:04MTIA hatóságok Új-Dél-Wales szövetségi állam négy körzetében "katasztrofális" tűzveszélyre figyelmeztettek. Ez a besorolás a lehető legrosszabb: azt jelenti, ha tűz üt ki, kontrollálhatatlanul terjedni kezd, és a lakosságnak azonnal menekülnie kell.
Kedden az ország délkeleti részén több helyütt 40 Celsius-fok fölé emelkedett a hőmérséklet, volt, ahol a 45 fokot is elérte, a szél pedig óránként 70 kilométeres sebességgel fúj.
Shane Fitzsimmons, az új-dél-walesi tűzoltóság vezetője helyi idő szerint kedd délután elmondta: egyelőre nem tudnak áldozatokról és leégett házakról, a lángok ugyanakkor már 55 ezer hektárnyi területet felperzseltek. A tüzek megfékezésén több ezer tűzoltó dolgozik.
Kedden Ausztrália történetében először zárva tartottak a délkeleti országrészben a nemzeti parkok, a kempingezőket pedig hazaküldték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


