2013
Észak-Korea vezetője az életszínvonal emeléséről beszélt
Az életszínvonal emelését nevezte az új év legfontosabb feladatának a kommunista Észak-Korea vezetője, aki először mondott kedden újévi köszöntőt a televízióban.
2013.01.01 09:59MTIIlyen üzenet utoljára 19 évvel ezelőtt hangzott el, mert az új vezető, Kim Dzsong Un apja egyszer sem fordult ebben a formában a lakossághoz. A fiatal legfelsőbb vezető a gazdasági ügyekre helyezett hangsúlyon kívül a Dél-Koreával fennálló feszült viszony enyhítését is a kívánalmak közé sorolta.
Kim a beszédben nem feledkezett meg a rendszer retorikájában megszokott fegyverfejlesztésről, és a tudományos-technológiai forradalomról sem, de nem szólt az ország atomfegyver programjáról, amely a világot leginkább aggasztja. A korábbi évek hasonló, csak a lapokban megjelent újévi üzeneteitől eltérően a politikus most eltekintett az Egyesült Államok elleni kirohanástól.
Phenjanban most először ünnepelték meg az új évet nagy vigassággal, petárdákkal és éjféli tűzijátékkal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


