Amerikai szakértő szerint
Nem működik a felbocsátott észak-koreai műhold
Feltehetőleg nem működik a múlt héten felbocsátott észak-koreai műhold - ha egyáltalán műhold -, mert nem bocsát ki semmilyen jelet.
2012.12.18 08:09MTIÉszak-Korea, a nemzetközi közösség figyelmeztetésével dacolva szerdán állította Föld körüli pályára állítólagos első műholdját, amelyről azt állította, hogy egyebek mellett hazafias mozgalmi dalokat fog sugározni. A nemzetközi közösségből sokan interkontinentális ballisztikus rakétával végzett, katonai célú kísérletnek tartják a rakétaindítást.
Maga a felbocsátás sikeres volt. Jonathan McDowell, a Harvard-Smithsonian asztrofizikai központ tudósa állítása mellé hozzátette: nem tudja, hogy az állítólagos műhold működött-e közvetlen pályára állása után, elképzelhető, hogy igen. De lehetséges, hogy a szatelit olyan gyenge jelet bocsát ki, hogy az érzékelhetetlen.
A másik probléma az, hogy a műhold által visszavert fény folyamatosan változik, ami arra utal, hogy a Nap sugarai más és más szögben esnek rá, vagyis nincs pontosan a Föld felé irányitva. Mindazonáltal egyértelműen Föld körüli pályán kering - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


