Centrum Studiorum
Székelyföldi diákigazolvány bevezetését szervezi egy egyesület
A Székelyföldön tanuló diákok számára kedvezményeket biztosító diákigazolvány bevezetésén dolgozik a sepsiszentgyörgyi Centrum Studiorum Egyesület.
2012.12.27 13:38MTIAmint a Háromszék című napilap csütörtöki számában közölte, a magyar, román és angol nyelvű kártyát egyaránt szánják alsóbb iskolásoknak és egyetemi hallgatóknak. Az ingyenesen igényelhető kártya kedvezményeket biztosít majd tulajdonosának a székelyföldi művelődési intézményekben, sportlétesítményekben, a különböző rendezvényeken, tanfolyamokon és a tömegközlekedésben, sőt a magánszféra által nyújtott szolgáltatásokra is megpróbálják kiterjeszteni.
Zsigmond József, a Centrum Studiorum Egyesület elnöke a Háromszéknek elmondta: a Sic Card nevű vonalkódos kártyával a fiatalság regionális öntudatát, kötődését a szülőföldjéhez szeretnék erősíteni.
Az ötletet Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere, valamint Tamás Sándor és Borboly Csaba Kovászna és Hargita megye önkormányzatának elnöke is felkarolta, és Maros megyében is van rá fogadókészség. Tamás Sándor ígéretet tett arra, hogy a megye valamennyi kulturális intézménye nyitni fog a diákok felé; Antal Árpád a sepsiszentgyörgyi városi buszokra, uszodára, sípályákra látja kiterjeszthetőnek a kedvezmények rendszerét.
Az elképzelést helyi vállalkozók is támogatják; néhány üzletben és szórakozóhelyen, valamint fogorvosi rendelőkben is készek öt és száz százalék közötti kedvezményt biztosítani a kártya felmutatóinak.
A diákbarát helyek és intézmények listáját és az általuk nyújtott támogatást a www.diakigazolvany.ro, valamint awww.siccard.ro honlapon lehet majd követni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06