Európa Tanács
A diákigazolvány kedvezményrendszerének kiterjesztését javasolta Mihalovics Péter
A kormány Új nemzedék jövőjéért programjáról tájékoztatta a résztvevőket Mihalovics Péter, a program kormányzati koordinációjáért felelős miniszteri biztosa az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének keddi vitanapján, ahol egyebek mellett a diákigazolvánnyal járó kedvezmények kiterjesztését is felvetette.
2012.06.27 10:50MTIA Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) MTI-hez eljuttatott szerdai közleménye szerint Mihalovics Péter a magyar helyzetről és lehetőségekről szólt, s kijelentette: "Magyarország készen áll arra, hogy az Új nemzedék jövőjéért programmal üzembe helyezett, a fiatalokkal közösen kialakított partnerségi együttműködést fenntartsa és továbbfejlessze, európai színtérre kiterjessze, és más államokkal összefogva indítson támadást a fiatalokat sújtó munkanélküliség ellen".
A miniszteri biztos kitért a szakképzési és a felsőoktatási rendszer átalakításától várt eredményekre, a felsőoktatás és a munkaerőpiac közötti kétoldalú kapcsolat erősítésére és a pályakezdőket érintő foglalkoztatáspolitikai elképzelésekre is. Emellett felvetette, hogy a diákigazolvány kedvezményrendszerét szükséges lenne foglalkoztatáspolitikai területre is kiterjeszteni, valamint hallgatói jogviszonyon kívül életkorhoz, a 26. életév betöltéséhez kötni.
Álláspontja szerint a diákigazolványt számos új funkcióval lenne érdemes fejleszteni, s érdemes lenne azt is megvizsgálni, hogy az okmány tulajdonosa vállalkozóként vagy pályakezdő foglalkoztatottként igényelhet-e adókedvezményt vagy alanyi adómentességet jövedelme után - tájékoztatott a KIM.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


