Új nemzedék jövőjéért program
Átadták az első új típusú diákigazolványokat
Átadták az első új típusú diákigazolványokat kedden Budapesten, az okmányok elkészítésével megkezdődött a nemzeti egységes kártyarendszer kialakítása.
2012.04.24 12:41MTIA diákigazolványokat Mihalovics Péter, az Új nemzedék jövőjéért program koordinációjáért felelős miniszteri biztos adta át egy általános iskolás és egy egyetemista diáknak a központi okmányirodában.
Vetési Iván, a nemzeti egységes kártyarendszer koncepciójának kidolgozásáért és megvalósításáért felelős miniszteri biztos elmondta: az új típusú kártyákat az azonosítás mellett kedvezmények igénybevételéhez használhatják majd a diákok. Példaként említette, hogy a European Youth Card Association tagjaként utazási, szállás- és kulturális és szórakozási kedvezményeket kaphatnak a diákok az európai országokban.
A kártyákat az okmányirodákban kell majd igényelni, áruk egységesen 1400 forint lesz mind a köz-, mind a felsőoktatásban tanulóknak - mondta.
A miniszteri biztos hozzátette: a már meglévő diákigazolványok érvényben maradnak, új típusú diákigazolványt a tanulmányaikat szeptemberben megkezdő általános és középiskolásoknak, valamint felsőoktatási hallgatóknak kell igényelniük.
Újságírói kérdésre elmondta: kormányrendelet szabályozza, hogy az igény beadásától számított 45. napon meg kell kapnia a diákoknak az új igazolványt, amelynek gyártása kizárólag állami szereplők bevonásával történik.
Vetési Iván tájékoztatása szerint a diákigazolványok forgalomba kerülését a későbbiekben a kormánytisztviselői kártya, valamint az oktatói és pedagógusigazolvány kiadása követi.
Mint mondta, az egységes nemzeti kártyarendszer célja, hogy a jövőben csökkenjen az állam által kibocsátott személyi okmányok száma.
A projektet uniós program keretében finanszírozzák, az oktatási és kormánytisztviselői kártyacsalád teljes körű kiépítésére 2 milliárd 776 millió forint áll rendelkezésre - ismertette a miniszteri biztos.
Kis Norbert felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár az eseményen kifejtette: a diákigazolvány "nagykorúvá, európaivá" vált, olcsóbb, "intelligensebb" és hitelesebb lett, és a legmodernebb technikával készül.
Mihalovics Péter arról beszélt, hogy az európai kedvezményrendszer lehetőséget biztosít a fiataloknak Európa minden pontján az utazáshoz, sportoláshoz, kulturálódáshoz és a szórakozáshoz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


