A menekülttáborokat veszély fenyegeti
Abbász a menekülők palesztin területekre való beengedését kéri
A palesztin elnök azt kérte az ENSZ-től és a nemzetközi közösségtől szerdán, hogy tegyék lehetővé a Szíriában veszélybe került palesztinok bejutását a palesztin területekre.
2012.12.19 13:09MTIMahmúd Abbász azért kezdeményezte ezt, mert a szíriai menekülttáborokban élő palesztinokat veszély fenyegeti a véres szíriai konfliktus miatt - közölte a VAFA palesztin hírügynökség. A menekülteknek a megszállt Ciszjordániába vagy a Gázai övezetbe történő beáramlásához azonban a két palesztin terület határait ellenőrző Izrael hozzájárulására is mindenképpen szükség lenne.
A múlt héten a szíriai felkelők benyomultak a Damaszkusz déli peremén fekvő Jarmúk menekülttáborba, és távozásra szólították fel az ott élőket. A szíriai kormány légiereje kedden ismét támadta a táborban lévő lázadókat, szerdán pedig csapatokat vont össze a határán, hogy kiverje onnan a Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) több száz fegyveresét.
Közben semleges palesztin szervezetek tárgyalásokat kezdtek egyik oldalon a hadsereggel, másik oldalon az SZSZH-val, hogy elérjék a válság megoldását, vagyis azt, hogy az egymással harcoló erők mind hagyják el Jarmúkot. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak küldött üzenetében Abbász elnök hangsúlyozta: a palesztinok alapelve, hogy nem avatkoznak bele az arab országok belügyeibe.
Jarmúkból máris több ezren elmenekültek. Egy részük - mintegy kétezer ember - Libanonba ment, a többiek közül pedig sokan Damaszkusz parkjaiban és más közterületein ütöttek tábort, mert nincs elég pénzük a magas lakbérek kifizetésére. Szíria az 1948-as arab-izraeli háború után fogadta be a palesztin menekülteket, akiknek a száma mára elérte a 490 ezret.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:03 Csaknem 17 fokos eltérés volt az ország keleti és nyugati része között
- 20:07 Ferenc pápa búcsúztatása - Végső nyughelyére helyezték a katolikus egyházfőt
- 18:01 Erős földrengés rázta meg Ecuadort, több száz épület dőlt romba
- 16:00 Kreml: felszabadította a kurszki régiót az orosz hadsereg
- 14:57 Hat év fegyházbüntetésre ítéletek egy kiskorút megerőszakoló férfit
- 12:53 Tisza Párt: több mint 660 millió támogatás érkezett magánszemélyektől az első negyedévben
- 10:35 Megjelenik a kínai Chery autómárka a magyar piacon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06