100 milliós hiány pótlására
Anyagi segítséget kért az arab országoktól Mahmúd Abbász
Anyagi segítséget kért az arab államoktól vasárnap Mahmúd Abbász, a palesztin nemzeti hatóság vezetője, hogy pótolják a hatóság költségvetésében a palesztinok ENSZ-státusának felemelése nyomán keletkezett, havi mintegy 100 millió dolláros hiányt.
2012.12.09 18:51MTIMiután az ENSZ-közgyűlés a közelmúltban nem tag megfigyelő állammá minősítette a palesztin területeket, Izrael leállította a palesztinok nevében beszedett vámok átutalását a palesztin hatóságnak. "Az összeomlás állapotában vagyunk. Nem tudunk fizetéseket folyósítani. Ezért biztonsági hálót kell ajánlaniuk... Gyorsan meg kell ismernünk az álláspontjukat" - mondta Abbász az Arab Liga tagállamai külügyminisztereinek Katar fővárosában, Dohában.
A tanácskozás résztvevői nyilatkozatban szólítottak fel arra, hogy azonnal hajtsák végre a márciusi bagdadi arab csúcs határozatát, amely havi 100 millió dollárt ígért a palesztin területeknek. A határozat ugyanakkor nem határozta meg, hogy ki és hogyan fogja kifizetni az összeget. Mahmúd Abbászra nagy nyomás nehezedik azért, hogy segélyt szerezzen, mivel a vele szemben álló, a Gázai övezetet irányító Hamász októberben komoly segítségre kapott ígéretet a katari emírtől.
A múlt héten Szalám Fajjád, a palesztin autonóm területek miniszterelnöke felszólította a gazdag arab országokat, hogy küldjenek havi 240 millió dollárt a kormány működőképességének fenntartása érdekében.
A palesztin hatóság azóta, hogy 1994-ben megalakult, folyamatosan anyagi gondokkal küzd, részben az izraeli korlátozó intézkedések, részben saját működésének alacsony hatékonysága és korruptsága miatt. Izrael bejelentette, hogy a visszatartott összeget azoknak a hatalmas adósságoknak a törlesztésére fordítja, amelyeket a palesztin hatóság izraeli partnereivel, főleg az áramszolgáltató vállalattal szemben halmozott fel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


