A lakók Libanonba tartanak
Tovább bombázta a légierő a damaszkuszi palesztin menekülttábort
Több légitámadást intézett kedden a szíriai légierő a damaszkuszi Jarmúk palesztin menekülttábor ellen, amely fölött az ellenzéki fegyveresek a napokban gyakorlatilag átvették az ellenőrzést.
2012.12.18 20:18MTIA szír hadsereg kedden már tüzérségi fegyverekkel is lőtte a tábort, amelynek lakói jelentős számban a szomszédos Libanonba menekültek - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű civil szervezet.
A Bassár el-Aszad elnök ellen harcoló Szabad Szíriai Hadsereg fegyveresei a nap folyamán felszólították a lakókat, hogy hagyják el a tábort, amelyben békeidőben 150 ezren élnek.
A lázadók pénteken nyomultak be a menekülttáborba, hogy onnan kiszorítsák egy kormánypárti palesztin szervezet - a Népi Front Palesztina Felszabadításáért-Főparancsnokság (PFLP-GC) - fegyvereseit. Ezt követően, vasárnap a szír légierő - hogy meggátolja a lázadók további előrenyomulását - csapást mért Jarmúkra, a támadásban nyolc ember vesztette életét. A tüzérségi erőket hétfőn vezényelték a körzetbe.
A múlt hét végén és hétfőn kétezer palesztin menekült át Libanonba, tumultust okozva a Masznaa határátkelőhelyen. Kedden - libanoni forrás szerint - legalább ezren csatlakoztak még hozzájuk.
A tábor egy Libanonba menekült lakója úgy nyilatkozott, hogy a lakók 70 százaléka elhagyta már Jarmúkot, bár sokan még Damaszkuszban próbálnak menedéket találni.
Szíriában félmillió palesztin él, felmenőik általában azután érkeztek az országba, hogy 1948-ban létrehozták Izrael államot.
Libanon már 154 ezer szíriai menekültet fogadott be: ők az elmúlt 21 hónapban hagyták el hazájukat, ahol az Aszad-rezsim elűzését célzó felkeléssel kirobbant fegyveres összecsapások már 40 ezer ember életét követelték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


