"Egyre bonyolultabb a helyzet"
A Hezbollah-vezér szerint nem győzhetnek a lázadók
A szíriai lázadók nem győzhetnek a 21 hónapja tartó felkelésben Bassár el-Aszad elnök ellen.
2012.12.16 20:22MTI"Szíriában egyre bonyolultabb a helyzet, (de) mindazok, akik szerint a fegyveres ellenzék a harctéren eldöntheti a helyzetet, nagyon, nagyon, nagyon tévednek" - hangoztatta Haszan Naszrallah, a libanoni Hezbollah radikális síita párt vezetője, aki pártja ünnepségén, óriáskivetítők előtt beszélt Bejrút déli külvárosában.
A Hezbollah televíziója, az al-Manár egyenes adásban közvetítette a beszédet. A szíriai felkelők azzal vádolják a libanoni síita mozgalmat, hogy harcosokat küld Szíriába, segítendő a szíriai elnököt a lázadás leverésében. A Hezbollah tagadja ezt. Naszrallah - Aszad hű szövetségese - azt a véleményét is hangoztatta, hogy az al-Kaida a szíriai felkelők harca mellé állva "beleesett a csapdába", amelyet a nyugatiak és egyes arab országok állítottak a nemzetközi terrorhálózatnak.
Figyelmeztette az al-Kaidát, hogy "az amerikaiak és az európai, valamint arab és iszlám országok csapdát állítottak nektek Szíriában, és megnyitottak egy harcteret, hogy jöjjetek oda a világ minden sarkából, haljatok meg, és öljétek egymást". "Az al-Kaidához kötődő vagy annak ideológiájára hivatkozó csoportok (...) fogják elsőként megfizetni ennek az árát, ahogy megfizették más országokban is" - tette hozzá a befolyásos síita fegyveres mozgalom feje.
A szíriai válságért az ellenzéket és "a mögötte álló országokat" okolta, amelyek elutasítják a párbeszédet, és úgy vélekedett, hogy ehhez az Egyesült Államoknak érdekei fűződnek, mert az eredmény "egy gyenge Szíria" lenne, s "a regionális egyensúly az Egyesült Államok és Izrael felé billenne el". Irán sohasem engedné meg, hogy egy nyugati összeesküvés megbuktassa Aszad szíriai elnököt - jelentette ki vasárnap Ali Akbar Szálehi iráni külügyminiszter.
"Ezek a tervek egy szuverén állam ellen, amilyen Szíria, a nemzetközi törvények megsértését jelentik - mondta Szálehi a Press TV iráni hírtelevízióban. - Irán ezért mindent meg fog tenni, hogy ez ne történhessék meg." Csak a szíriai népnek van joga dönteni országa politikai rendszeréről és vezetőjéről - tette hozzá az iráni diplomácia vezetője. A szíriai lázadás tavaly márciusban több szabadságot követelő békés tüntetésekkel kezdődött, de azután - főként a kormányerők kemény lesújtására és támadásaira válaszul - fegyveres felkelésbe fordult.
A konfliktus a többségi szunnitákat állítja szembe a síita iszlámból kiszakadt alaviták szektájával, ahova Aszad és környezete is tartozik. A szunnita és a síita felekezetek közti feszültség az egész régióban parázslik, és szunnita radikálisok más országokból is csatlakoztak a lázadók soraihoz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


