"A Hezbollah jó munkát végzett"
Az Izraelbe berepült drón Irán katonai képességeit mutatja
A Hezbollah által e héten az izraeli légtérbe küldött, pilóta nélküli repülőgép az iszlám köztársaság katonai képességeit bizonyítja.
2012.10.14 15:24MTIAhmad Vahidi, iráni védelmi miniszter nyilatkozata az első hivatalos iráni elismerése volt annak, hogy a libanoni radikális síita szervezet által indított drón iráni technológiával működött. Néhány nappal korábban Haszan Naszrallah sejk, a Hebollah vezetője azt közölte, hogy a gépet Iránban gyártották, és Libanonban szerelték össze.
"A Hezbollah jó munkát végzett - mondta Vahidi. - Elmúlt az az idő, amikor a cionista rezsim azt hihette, hogy fölénye van a térségben." Izraeli vadászgépek végül lelőtték a drónt, de a berepülés a szigorúan őrzött izraeli légtér ritkán előforduló megsértésének számított. Az iráni miniszter szerint a Hezbollahnak joga volt pilóta nélküli gépet indítani Izraelbe, mivel izraeli harci gépek rutinszerűen berepülnek Libanon fölé. Naszrallah pedig arra figyelmeztetett, hogy nem ez volt a szervezet utolsó ilyen akciója.
Vahidi megismételte azt a teheráni álláspontot, hogy a zsidó állam nem képes támadást intézni Irán ellen. Izrael mindeddig nem zárt ki egy katonai csapást az iráni nukleáris program ellen, amely a Nyugat gyanúja szerint atomfegyver előállítására irányul, de Teherán tagadja ezt, a program békés céljait hangsúlyozza.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


