A kormányfő lemondott
Katonák vették őrizetbe Mali miniszterelnökét
Katonák vették őrizetbe hétfő éjszaka otthonában Mali miniszterelnökét, Cheick Modibo Diarrát, és nem sokkal később a kormányfő tévéüzenetében lemondásáról tájékoztatta a nyilvánosságot.
2012.12.11 08:07MTIA miniszterelnök letartóztatásáról egy a környezetéhez tartozó illetékes tájékoztatott kedd hajnalban. A katonák közölték szerinte, hogy a kormányfő letartóztatását Amadou Haya Sanogo, a márciusi puccsot végrehajtó katonai junta vezetője rendelte el. A miniszterelnök letartóztatását diplomaták és rendőrök is megerősítették.
Mintegy húsz katona érkezett a miniszterelnöki rezidenciához egy fővároson kívüli laktanyából, amely a puccsisták főhadiszállása volt. Szemtanúk szerint betörték a rezidencia ajtaját, és "kissé erőszakosan" vitték el a kormányfőt a laktanyába. Az egyik katona azt mondta indoklásul, hogy Diarra feszültséget gerjesztett az országban, és ez aggodalomra adott okot.
Néhány órára rá Diarra tévéüzenetében arról tájékoztatta "az ország jövőjéért aggódó és a békében reménykedő" polgárokat, hogy lemond, és vele együtt távozik a teljes kormány is.
Diarrának hétfő este Párizsba kellett volna repülnie orvosi kivizsgálására, de lemondta útját, miután tudomására jutott, hogy poggyászát leszedték a gépről. Korábbi hírek szerint a kormányfő rövid tévéüzenetben akarta tájékoztatni a nyilvánosságot, a felvétel el is készült, de a tévécsatorna központjába katonák érkeztek, és elkobozták.
A márciusi államcsíny után a nyugat-afrikai országok közössége (ECOWAS) rávette a puccsistákat, hogy adják át a hatalmat egy civil kormánynak, de az átmeneti kabinet nem volt képes megszervezni az általános választásokat, és rendezni a közállapotokat. Augusztusban alakult meg a Diarra vezette új nemzeti egységkormány, amely a működésképtelen kabinetet váltotta fel.
A katonai puccs után a nyugat-afrikai ország gyakorlatilag kettészakadt. Északon az ország kétharmadát, egy Franciaország nagyságú területet iszlamisták tartanak ellenőrzésük alatt, akik az iszlám jogrend, a saría alapján működő független államszervezetet akarnak ott létrehozni. Az ECOWAS hajlandó katonai segítséget nyújtani Bamakónak, hogy egyben tartsa az országot, de feltételül szabta egy működőképes központi kormány létrejöttét. Diarra - aki korábban NASA-kutató és a Microsoft vállalat afrikai regionális vezetője volt - egyetértett azzal, hogy gyors katonai beavatkozással kell véget vetni az iszlamista megszállásnak.
Közben egyre gyakrabban hangzanak el olyan vélemények, hogy Észak-Maliban egy "második Afganisztán" van kialakulóban. A válság következtében eddig több százezer ember menekült el otthonából az országban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


