Katonai szakértők
Mali - előzetes terv az iszlám szélsőségesek elűzésére
Előzetes tervet dolgoztak ki afrikai, európai és az ENSZ keretében működő katonai szakértők, hogy sikerüljön elűzni Mali északi részéből az al-Kaida terrorszervezethez kötődő iszlám szélsőségeseket - jelentették Bamakóból a hírügynökségek.
2012.11.06 18:58MTIEgy magát megnevezni nem akaró forrás szerint egy több mint négyezer fős katonai erőt állítanának fel, tagjait főleg a nyugat-afrikai országok biztosítanák. E terv megvitatására ültek tárgyalóasztalhoz kedden Bamakóban a nyugat-afrikai országok közössége (ECOWAS) tagországainak vezérkari főnökei.
Az afrikai országban március óta káosz uralkodik, miután a katonaság elűzte az elnököt, az ország kétharmad részében pedig tuareg lázadók vették át a hatalmat. Az északi térséget ráadásul jelenleg a tuaregeket is kijátszó iszlám szélsőségesek ellenőrzik, és a saríát (iszlám törvénykezést) bevezetve tartják rettegésben a lakosságot.
Az Afrikai Unió és más szervezetek szeretnének katonailag fellépni az iszlamisták ellen, hogy a központi kormány visszavehesse az ellenőrzést az al-Kaida terrorszervezettel kapcsolatban álló szélsőségesektől. A katonai beavatkozást támogatásáról biztosította az ENSZ Biztonsági Tanácsa és több nyugati állam is. A világszervezet és a nyugati hatalmak ugyanakkor ragaszkodnak ahhoz, hogy bármilyen mali inváziót afrikai csapatok vezetése alatt hajtsanak végre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


