A zsidó telepek
Izrael sajnálatosnak tartja az EU álláspontját
Izrael részrehajlónak tartja az Európai Unió álláspontját, amely szerint a zsidó állam telepépítési politikája aláássa a palesztinokkal való megbékélési folyamatot.
2012.12.11 07:27MTI"Izrael sajnálatosnak tartja az EU részrehajló következtetéseit. A történelem és a tények azt bizonyítják, hogy a zsidó telepek sosem gördítettek akadályt a béke útjába. Ebből kifolyólag az EU tévesen helyez hangsúlyt erre kérdésre" - áll az izraeli külügyminisztérium hétfői közleményében.
Az EU külügyminiszterei hétfő brüsszeli tanácskozásukon nyilatkozatot fogadtak el, amely szerint "mélyen felkavaróak" a telepek bővítésére vonatkozó izraeli tervek Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben. A külügyminiszterek értékelése szerint ha megvalósul, az súlyosan aláásná a konfliktus tárgyalásos megoldását, mert veszélybe sodorja az egybefüggő, életképes palesztin állam létrejöttét, és azt, hogy Jeruzsálem mindkét állam fővárosa legyen. A tárcavezetők ismételten leszögezték, hogy a telepek a nemzetközi jog szerint törvénytelenek és akadályozzák a békét.
Az izraeli külügyi közlemény szerint a békemegállapodás elmaradásának az a legfőbb oka, hogy a palesztinok nem hajlandóak közvetlen tárgyalásokat folytatni Jeruzsálemmel, és elismerni Izraelt a zsidó nép nemzetállamának. Erről tanúskodott Mahmúd Abbász palesztin elnök minapi ENSZ-beli felszólalása és Háled Mesaal Hamász-vezető gázai nyilatkozata is. Jeruzsálem szerint az Európai Unió egyoldalú hozzáállásával ösztönzi az Izrael jogainak elutasítását célzó politikát, és nem járul hozzá a végleges izraeli-palesztin békemegállapodás kidolgozásához.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


