Kizárta Izrael állam elismerését
Palesztina felszabadítására szólított fel a Hamász vezetője
Egész Palesztina felszabadítására és a palesztin egység megteremtésére szólított fel, egyúttal kizárta Izrael állam elismerését Háled Mesaal, a Gázai övezetet uraló Hamász mozgalom katari emigrációban élő vezetője szombaton Gázában.
2012.12.08 20:45MTIA Hamász megalapításának 25. évfordulója alkalmából tartott nagygyűlésen százezrek vettek részt és hallgatták meg a Gázai övezetbe több évtizedes száműzetés után először ellátogató politikus beszédét. Biztonsági források kétszázezerre, a Hamász félmillióra becsülte a résztvevők számát.
"Palesztina a mienk a (Jordán) folyótól a (Földközi-) tengerig, déltől északig. Nem engedünk át a földből egy négyzetcentimétert sem" - jelentette ki Mesaal a Hamász zöld zászlóit lengető hatalmas tömeg előtt.
Hangsúlyozta, hogy soha nem ismerik el legitimnek Palesztina megszállását. "Felszabadítani Palesztinát, az egész Palesztinát, jog, kötelesség és cél" egyben - hangoztatta a palesztin vezető, hozzátéve, hogy az ellenállás nem cél, hanem eszköz.
Mesaal 11 éves korában, az 1967-es "hatnapos háború" után hagyta el Ciszjordániát, Kuvaitban nőtt fel, azóta is mindig külföldön élt. A Gázai övezetben még soha nem járt, pénteken érkezett háromnapos látogatásra az évfordulós ünnepségek alkalmából.
Az ünnepi színpadon ott állt mellette Iszmáil Haníje, a Hamász gázai miniszterelnöke, valamint a radikális palesztin mozgalom több gázai és külföldi száműzetésben élő vezetője. A háttérben a kelet-jeruzsálemi Mecsetek terét ábrázoló hatalmas kifeszített vászon egyik oldalán a Hamászt megalapító, az izraeli hadsereg által 2004-ben megölt Ahmed Jaszin sejk portréja volt látható, s középen, a szónoki emelvény mögött az Izraelre kilőtt M-75-ös típusú rakéták egy 13 méter magas makettje állt, rajta angol nyelven azzal a szöveggel, hogy "Gázában gyártva".
Mesaal, akit megfigyelők a Hamász több más vezetőjénél mérsékeltebb nézeteket valló politikusnak ítélnek, a megbékélést, a palesztinok egységének megteremtését szorgalmazta. Úgy fogalmazott, hogy a 2006-os választások utáni megosztottság - amikor a Hamász és a Mahmúd Abbász elnök vezette Fatah mozgalom egymásnak esett - már a múlté.
"Az igazodási pont a Palesztinai Felszabadítási szervezet, amelyet egységben akarunk látni" - mondta Mesaal, hozzátéve, hogy felül kell vizsgálni a több mint húsz éve folyó tárgyalások politikáját, amelyet "Izrael és a nemzetközi kishitűség kudarcba fullasztott".
A Hamász megalapításának 25. évfordulója alkalmából szervezett ünnepséget azért hozták néhány nappal előbbre, hogy egyúttal megemlékezzenek az első palesztin intifádáról, amely pontosan 25 évvel ezelőtt, 1987. december 8-án robbant ki.
A Hamász alapokmányában Izrael állam elpusztítását hirdeti, de vezetői többször is jelezték, hogy hajlandóak hosszú távú fegyverszünetről tárgyalni, ha a zsidó állam visszavonul az 1967-es határok mögé.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


