A kormányerők nem
Damaszkusz szerint a lázadók használnának vegyi fegyvert
A szíriai hatóságok arra figyelmeztették a nemzetek közösségét, hogy a kormányerők ugyan soha, de a lázadók vegyi fegyvereket vethetnek be a konfliktusban.
2012.12.08 20:00MTIA szíriai sajtóban szombaton megjelent hírek szerint a damaszkuszi külügyminisztérium az ENSZ-nek küldött leveleiben sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a nemzetközi közösség semmit nem tett, amikor egy lázadó csoport elfoglalt a héten egy mérgező klórgázt előállító magánüzemet Aleppó közelében.
A Sysacco nevű, szíriai-szaúdi vegyesvállalat marólúgot és sósavat előállító üzeme Szfire település közelében, mezőgazdasági övezetben fekszik. A múltban sok panasz érkezett rá, mert az üzem szennyezte a vizet.
Szerdán a lázadók egyik csoportja feltett az internetre egy videót, amelyen álarcos férfiak marólúgot tartalmazó üvegeket mutatnak fel, majd a vegyi anyagot átöntötték egy öblös üvegbe, amelyben két nyúl volt. Az állatok nem sokkal később elpusztultak.
AZ ENSZ Biztonsági Tanácsnak és Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak címzett levélben a szíriai külügyminisztérium ismét hangsúlyozta, hogy a kormányerők "soha nem vetnek be vegyi fegyvereket, ha azok léteznek, mert az ismert országok, élükön az Egyesült Államok által támogatott terrorizmus ellen védelmezik a népet".
A nemzetek közössége az utóbbi napokban többször óva intette Bassár el-Aszad szíriai elnököt és az őt támogató erőket vegyi fegyverek bevetésétől. Névtelenül nyilatkozó amerikai tisztviselők azt állították, hogy a szíriai hadseregnek szaringázzal töltött, repülőről ledobható bombái vannak.
George Sabra, a szíriai emigráns ellenzék legnagyobb ernyőszervezete, a Szíriai Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke pénteken szavak helyett tetteket követelt, különös tekintettel a "világ biztonságát" fenyegető vegyi fegyverekre.
A szíriai rendszer már korábban is azt állította, hogy ha "lenne is birtokában", soha nem vetne be vegyi fegyvereket. Hű szövetségese, Moszkva azonban közvetve elismerte, hogy Szíriának vannak vegyi fegyverei, mondván, azok "ellenőrzés alatt állnak".
Kapcsolódó írások:
- Hague: bizonyítékok vannak a szír vegyi fegyverek bevetési előkészületeire
- Washingtont aggasztják a vegyi fegyverek
- Damaszkusz azt ígéri, soha nem vet be vegyi fegyvert népe ellen
- Moszkva cáfolja, hogy vegyi fegyvereket szállított volna Szíriába
- Orosz figyelmeztetés Damaszkusznak: ne vessenek be vegyi fegyvert!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


