Még ha van is ilyen fegyvere
Damaszkusz azt ígéri, soha nem vet be vegyi fegyvert népe ellen
Még ha van is ilyen fegyvere, Szíria soha nem fog bevetni vegyi fegyvert a saját népe ellen.
2012.12.03 15:30MTIHillary Clinton amerikai külügyminiszter nyilatkozataira válaszul, aki intette Szíriát vegyi fegyverek bevetésétől, Damaszkusz ismételten hangsúlyozta: "ha rendelkezésére áll is ilyen fegyver, semmilyen körülmények között sem engedi meg, hogy azt a népe ellen használják".
"Szíria népével együtt az al-Kaida jelentette terrorizmus ellen harcol, amelyet jól ismert országok, köztük az Egyesült Államok támogat" – tette hozzá a tárca.
Hillary Clinton hétfőn Prágában "erélyesen figyelmeztette" Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszerét, nehogy vegyi fegyvereket vessen be népe ellen. Mint mondta, van egy határ, amelyet Aszad rendszerének a civil lakosság elleni fellépésében nem szabad átlépnie.
Október 1-jén Valíd Muallem szír külügyminiszter azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy a vegyi fegyverek ürügyén a damaszkuszi rendszert akarja megbuktatni.
Szakértők szerint Szíriának még az 1970-es évekből származó, több száz tonnányi vegyifegyverkészlete van, a legnagyobb a Közel-Keleten. A szíriai rendszer először július végén ismerte el, hogy vegyi fegyverei vannak, és azzal fenyegetett, hogy nyugati katonai beavatkozás esetén beveti őket, de semmiképpen sem a saját lakossága ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


