Észak-koreai műholdfellövés
Japán szükség esetén megsemmisíti az észak-koreai rakétát
Japán pénteken utasítást adott fegyveres erőinek, hogy semmisítsék meg a hamarosan felbocsátandó észak-koreai rakétát, amennyiben az japán területet veszélyeztetne.
2012.12.07 09:38MTIJapán Patriot PAC-3 típusú rakétaelhárító rendszereket telepített a főváros, Tokió köré, valamint az ország déli részén fekvő Okinava szigetére, továbbá három, SM-3 típusú elfogó rakétákkal felszerelt rombolót vezényelt a térségbe.
Noda Josihiko kormányfő pénteken Patriot ütegeket tekintett meg, és beszédet mondott a japán önvédelmi erő mintegy száz katonája előtt. Kijelentette: "Amennyiben (Észak-Koreából) elindítják a rakétát, elvárom, hogy nyugodtan és határozottan cselekedjenek a japán életek, javak és az ország biztonsága érdekében."
Phenjan múlt szombaton jelentette be, hogy újabb "műholdfelbocsátást" hajt végre december 10. és 22. között. Két nappal később figyelmeztette a szomszédos országokat, hogy az indítás a kijelölt napok valamelyikén lesz (közép-európai idő szerint) éjjel tizenegy és hajnali négy óra között. A tervek szerint a rakéta első fokozata a Sárga-tengerbe esik, a második pedig a Fülöp-szigetektől mintegy 190 kilométerrel keletre hullik az óceánba.
Észak-Korea legutóbb áprilisban kísérelt meg műholdfelbocsátást, de a szerkezet egypercnyi repülés után a tengerbe esett. Ez volt Phenjan harmadik sikertelen kísérlete, az előző kettőt 1998-ban és 2006-ban hajtotta végre. Az ideit az ENSZ Biztonsági Tanácsa is elítélte, felszólítva Észak-Koreát, hogy tegyen eleget a szervezet határozatainak, és függessze fel rakétaprogramját.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


