Nem nyugszik a föld
Erős utórengés miatt árvíz fenyegeti Kínát!
Viszonylag erős utórengés volt vasárnap Kínában abban a térségben, ahol a májusi nagy földrengés miatt egy tó keletkezett és most kiöntéssel fenyeget - közölte a kínai hírügynökség.
2008.06.08 16:05MTI - Fotó: Sky NewsViszonylag erős utórengés volt vasárnap Kínában abban a térségben, ahol a májusi nagy földrengés miatt egy tó keletkezett és most kiöntéssel fenyeget - közölte a kínai hírügynökség.
A húsz másodperces rengés során földcsuszamlások voltak a környező hegyekben. A földmozgásnak a tóra gyakorolt hatásáról nem szól a jelentés, és az erősségét sem közölte.
A Tangcsiasan (Tangjiashan) tó a Csian folyót (Jianhe) elzáró természetes gát következtében alakult ki. Ha kiárad, egymillió ember kerül veszélybe. Az elmúlt napokban 250 ezer embert telepítettek ki, és a hadsereg egy csatornát ásott a víz elvezetésére.
A tóból másodpercenként 25 köbméter vizet vezetnek el, de ennél 4,6-szer több folyik bele, és már összesen 240 millió köbméter gyűlt össze benne. A csatornán kívül egy nyolc méter széles résen is folyik ki belőle a víz.
A rést katonák szélesítik, de nagyon óvatosan kell dolgozniuk, mert ha túl sok víz zúdul ki rajta, a gát erodálódhat, s végül össze is omolhat - mondta a szecsuáni hidrometeorológiai intézet vezetője. A katonák a gát túlsó felén újabb rést fognak nyitni.
Kapcsolódó írások:
- Újabb áldozatok Kínában - Az árvízben eddig 64-en haltak meg
- Egyre veszélyesebb a "földrengéstó" Kínában - kitelepítésre készülnek
- Túlélőt találtak a romok alatt Kínában 179 órával a földrengés után
- Nemzeti gyász kezdődött Kínában a földrengés miatt
- Jól vannak a Kínában élő magyarok a földrengés után
- Megrázó képek! Több mint 8500 halálos áldozatot követelő földrengés volt Kínában
- Földrengés Kínában: halálos áldozatokról is beszélnek a hatóságok
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


