Rengetegen vesztették életüket a romok alatt

Megrázó képek! Több mint 8500 halálos áldozatot követelő földrengés volt Kínában

Több mint 8500 halálos és 10 ezer sérült áldozatot követelő, 7,8-es erősségű földrengés volt hétfőn Kína középső részén - legalábbis a közép-európai idő szerint kora este hozzáférhető adatok szerint.

Megrázó képek a kínai földrengés utáni állapotokról képgaléria

2008.05.12 18:45MTI

A földmozgás epicentruma Szecsuán (Sichuan) tartomány közigazgatási központjától, Csengtutól (Chengdu) 92 kilométerrel észak-nyugatra, Vencsuan (Wenchuan) település közelében volt - jelentette az Új Kína hírügynökség. Szecsuánnak csupán Pejcsuán-Csiang (Beichuan Qiang) autonóm körzetében háromezer-ötezer a halálos áldozatok száma. Az épületek négyötöde összeomlott a körzetben, amely 160 kilométerrel van északra Csengtutól.

Mintegy 900 középiskolást temetett maga alá egy iskolaépület összeomló teteje a Csengtutól 340 kilométerre keletre fekvő Csungcsing (Chongqing) városban. Délutánig ötven diák holttestét tudták kiemelni a romok alól. Több száz embert temetett maga alá két összeomló vegyi üzem a tartomány Sifang (Shifang) városában, és az üzemekből kifolyt a szabadba több mint 80 tonna ammónium. Az üzemek romjai alól sikerült kimenteni mintegy 6000 embert.

A rengés hatására Szecsuánban leállt öt erőmű, a tőle északra fekvő Senhszi (Shaanxi) tartományban pedig további három, de azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mekkora terület vagy hány lakos maradt áramszolgáltatás nélkül. Csengtuba utazott Ven Csia-pao (Wen Jiabao) miniszterelnök, és a repülőgépen adott televíziós interjújában arra kérte a katasztrófa sújtotta lakosságot, hogy próbálja meg megőrizni nyugalmát.

fotó: Sky News

"A katasztrófa után most a nyugalom, a bizalom és a nagyfokú bátorság a legfontosabb" - mondta. A központi hatóságok utasították a közigazgatási vezetőket minden szinten, hogy legyenek a frontvonalban a katasztrófaelhárításban és az önkéntes mentők irányításában - tette hozzá. A földrengés erejére jellemző, hogy, mint az MTI pekingi tudósítója, Bodnár Balázs jelentette, a központjától másfélezer kilométeres távolságra fekvő Pekingben több mint két percig inogtak az épületek, a magasabb házakból az emberek az utcára menekültek.

Az ijedtségen kívül sérülés vagy anyagi kár nem történt. A rengést érezték a vietnami fővárosban, Hanoiban is, illetve egyes helyeken Japánban és Thaiföldön. Egy kínai diák beszámolója szerint, amelyet az MTI tudósítója idézett, a csengtui Szecsuán Egyetem hallgatóit biztonsági okokból nem engedik vissza az épületekbe, éjszakára sátrakban szállásolják el őket. Helyi idő szerint délután öt óra körül az első rengés epicentruma közelében 5-6-os erősségű utórengéseket észleltek.

Ami a helyszínen lévő magyarokat illeti: a Csengtuban tanuló két magyar diák - mint Szelestey Lajos, a Külügyminisztérium szóvivője a sanghaji konzul információjára hivatkozva közölte - nem sérült meg. A diákokat fogadó egyetem korábban arról adott tájékoztatást, hogy minden külföldi diákjuk épségben van. Ezt Kusai Sándor, a Magyar Köztársaság pekingi nagykövete közölte a távirati irodával.

A Kínában tartózkodó magyarokról pontos adatokat a nagykövetség nem ismer, ugyanis a Külügyminisztérium ajánlása ellenére a hosszabb időre Kínában tartózkodó magyar állampolgárok fele vagy még ennél is kevesebb jelentkezik be a magyar nagykövetségen - hangsúlyozta Kusai Sándor. 1976 óta nem volt ilyen pusztító földmozgás Kínában. Akkor a 300 ezret is elérte a tangsani (Tangshan) földrengés áldozatainak száma.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.