Elbocsátották?
Dezertált a damaszkuszi külügyminisztérium szóvivője
Elmenekült az országból a szíriai külügyminisztérium szóvivője, aki a csaknem 20 hónapja tartó polgárháború óta a külvilág számára az Aszad-rezsim legismertebb arcának számított.
2012.12.04 07:24MTIA Reuters hírügynökség hétfő késő este térségbeli diplomáciai forrásokra hivatkozva jelentette, hogy Dzsihád Makdiszi dezertált Szíriából. Az idézett források nem közölték, hogy a negyvenes éveiben járó, a szíriai keresztény kisebbséghez tartozó szóvivő hol keresett menedéket. Makdiszi korábban Szíria londoni nagykövete volt, tavaly tért vissza hazájába.
Előzőleg már több mint tíz éven keresztül a damaszkuszi külügyminisztérium szolgálatában állt, kiválóan beszélt angolul, ami - mint a Reuters írta - ritkaságnak számít a szíriai állami apparátusban. A külügyminisztérium eddigi szóvivője korábban csaknem minden nap nyilatkozott, a rezsim - beleértve saját minisztériumának - működésére ugyanakkor szinte semmilyen befolyással sem rendelkezett.
Az utóbbi hetekben azonban szereplései ritkábbá váltak, és mobiltelefonján nem volt elérhető. Damaszkuszi kormányforrásokra hivatkozó értesülések szerint állítólag elbocsátották őt állásából, mert olyan nyilatkozatokat tett, amelyek nem tükrözték a szíriai kormány álláspontját. Az al-Arabíja arab hírtelevízió keddre virradóra azt jelentette, hogy Dzsihád Makdiszi előbb Bejrútba menekült, onnan pedig Londonba - korábbi nagyköveti állomáshelyére - folytatta útját.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


