December 9-én
Három román településen népszavazást tartanak a palagáz-kitermelésről
Három kelet-romániai településen szerveznek népszavazást december 9-én, a parlamenti választásokkal egy időben a palagáz-kitermelésről.
2012.11.28 11:21MTIAz Agerpres román hírügynökség szerint a népszavazást Mangalia, Costinesti és Limanu településen írták ki a helyi önkormányzatok. Mindhárom Konstanca megyei település a Fekete-tenger partján található. Eugen Bola, Konstanca megye prefektusa elmondta, a Központi Választási Iroda közzé tette honlapján a népszavazás kiírásának részleteit. A lakosságot arról fogják kérdezni, hogy célszerűnek tartják-e a palagáz tartalékok felmérését és kitermelését.
Traian Cristea, Costinesti polgármestere szerint az önkormányzat határozata értelmében a lakosságnak arra a kérdésre kell válaszolnia igennel vagy nemmel, hogy egyetért-e a szóban forgó község területén a palagáz kitermelésével hidraulikus repedeztetés útján. Ez utóbbi olyan technológia, amellyel nagy nyomáson homokkal kevert vegyszeres vizet pumpálnak a mélybe, amely oldja és széttöri a kőzetet, a homok pedig nyitva tartja a repedéseket, hogy a lenyomott csövön keresztül visszaszívják a lassan összegyűlő palagázt.
A módszer számos környezetvédelmi aggályt vet fel, ezért zöld szervezetek ellenzik a palagáz kitermelését. A Victor Ponta vezette kabinet programjában moratóriumot hirdetett a palagáz kitermelésére, amíg nem készül el a vitatott technológiákról az európai hatástanulmány. Románia földgáztartalékát 109,2 milliárd köbméterre becsülik, ami mintegy 15 évre elegendő, a palagáztartalékok viszont meghaladják 660 milliárd köbmétert. Traian Basescu államfő többször szorgalmazta a palagáz kitermelésének beindítását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


