A román politikai élet korruptsága
Elrettentésül ítélték letöltendő börtönre a volt román miniszterelnököt
Magas rangú közhivatalnokok korrupciós cselekményektől való elrettentését szolgálta az, hogy a román legfelsőbb bíróság június 20-án két év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Adrian Nastase volt miniszterelnököt - derült ki a bíróság hétfőn közzétett indoklásából.
2012.11.26 18:00MTINastasét egy illegális kampányfinanszírozási ügyben, befolyással való visszaélésben találta vétkesnek a román kúria.
Az elsőfokú ítélet indoklásához hasonlóan a jogerős végzést is azzal indokolta a bíróság, hogy Nastase a legmagasabb szinten testesítette meg a román politikai élet korruptságát. Az igazságszolgáltatás csak a letöltendő börtönbüntetéssel jelezhette a közvéleménynek, hogy képes érvényt szerezni a törvénynek.
Nastase 2004-ben Románia miniszterelnöke volt és a kormányon lévő, általa vezetett Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltjeként indult az elnökválasztáson. A vádirat szerint a volt kormányfő befolyása alatt álló személyek építésügyi konferenciát szerveztek, amelyen - részvételi díj álcája alatt - a politikus választási kampányára gyűjtöttek pénzt.
Bár az ügy többi vádlottját súlyosabb (hat évig terjedő) börtönbüntetésre ítélték, Nastase ítéletének indoklásában a bíróság megállapította, hogy az egész gépezet legfőbb haszonélvezője maga Nastase volt, aki - miniszterelnök és a legerősebb párt elnöke lévén - a legmagasabb szintű korrupciót testesítette meg, hiszen befolyását törvénytelen előnyszerzésre használta.
A bíróság indoklása több mint öt hónappal az ítélethirdetés után jelent meg.
Időközben a legfelsőbb bíróság megkezdte Nastase rendkívüli fellebbezési kérelmének tárgyalását, amelyet azért halasztottak december harmadikára, mert a bíróság még nem tette közzé júniusi jogerős ítélet indoklását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


