Elenzéki csoportok
Felgyújtották a Muzulmán Testvériség egyes irodáit Egyiptomban
Összecsapások kezdődtek pénteken Mohamed Murszi államfő hívei és ellenzéki csoportok között Egyiptom több nagyvárosában.
2012.11.23 16:46MTIAz államfő hatalmi koncentrációja elleni tiltakozásul tüntetők a Szuezi-csatorna mentén fekvő városokban felgyújtották a Muzulmán Testvériség több irodáját - jelentette az állami televízió. Alexandriában kihordták az utcára az iroda bútorzatát, könyveket és ott gyújtották fel. Murszi hívei és ellenzéke közötti összecsapásokról érkeztek jelentések Gizából és Aszjútból is, s eddig mintegy tucatnyian sebesültek meg Kairóban a Tahrír téren az államfő ellenfelei, az elnöki palota előtt Murszi hívei kezdtek tüntetést, Luxorban pedig iszlamisták gyűltek össze, hogy kifejezzék szolidaritásukat az elnökkel.
Murszi hatalmát sokan átmenetinek tekintették, amíg megszületik az új alkotmány és új parlamenti választásokat tartanak. Támogatói az elnök által előző nap kibocsátott, az államfői jogköröket kibővítő dekrétumot logikus lépésnek tartják, amely megerősíti a tavalyi, Hoszni Mubarak elnököt megbuktató felkelés során elért vívmányokat. "Egyenesen haladunk, és senki sem tartóztathatja fel menetünket. Nem vagyunk törékeny nép, és tudom mivel tartozom országomnak és istennek. Azt követően hozom meg döntéseimet, hogy mindenkit meghallgatok" - idézte az elnököt az Akbár al-Júm állami újság honlapja.
Azonban a tavalyi felkelés sok aktív résztvevője gondolja azt, hogy Murszit dekrétumai elődjéhez, Hoszni Mubarakhoz teszik hasonlóvá. Mubarak azzal érvelt, hogy autokrata hatalmára csak azért van szüksége, hogy Egyiptomot az új, demokratikus jövő felé vezesse.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


