Nagy reményeket fűznek hozzá
Beiktatták az egyiptomi kopt keresztény egyház új vezetőjét
Beiktatták az egyiptomi kopt keresztény egyház új vezetőjét, II. Tavadrosz pápát vasárnap.
2012.11.18 11:05MTIA kairói Szent Márk katedrálisban tartott több mint háromórás misén a miniszterelnök is jelen volt.
A 60 éves pápa a Közel-Kelet és Észak-Afrika legjelentősebb lélekszámú keresztény közösségének 118. vezetője. Elődje, III. Senuda pápa idén márciusban hunyt el.
Az észak-egyiptomi térségből származó Tavadrosz püspököt két hete választották meg a helyi kopt keresztény közösség élére.
Az ügyvezető tevékenységben eddig is aktívan részt vevő, 60 éves püspök nevét - három jelölté közül - egy bekötött szemű gyermek húzta ki egy kristálykehelyből a kairói Szent Márk székesegyházban, ünnepélyes szertartás keretében. Az eljárás célja az volt, hogy a választásban minél inkább kizárják a politikai befolyásolás lehetőségét.
A több mint 80 milliós Egyiptom lakosságának körülbelül egytizede kopt. Az iszlám erősödésével az egyiptomi keresztények körében megnőtt a kiszorítottság érzése és a hátrányos megkülönböztetés miatti aggodalom. Az új pápától megfigyelők szerint azt várják, hogy fokozni tudja a koptok befolyását, valamint biztosítani a közösség politikai védelmét az észak-afrikai arab országban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06