Szatmárnémetiben
A magyar nyelv és irodalom oktatásának romániai tanterveiről tanácskoznak
A magyar nyelv és irodalom oktatásának romániai tanterveiről kezdődött csütörtökön háromnapos tanácskozás Szatmárnémetiben.
2012.11.15 16:24MTIA romániai oktatási minisztérium és a Szatmár megyei tanfelügyelőség által szervezett konferencián tizennyolc romániai megyéből vesznek részt magyar nyelvű iskolák tanítói, és magyar nyelv és irodalom szakos tanárai.
Gál Gyöngyi Szatmár megyei magyar szakos tanfelügyelő, a rendezvény házigazdája az MTI-nek elmondta: az tette szükségessé a magyar nyelv és irodalom tanításának az újragondolását, hogy az elmúlt időszakban átalakult a romániai oktatási rendszer, ettől a tanévtől vezették be az iskolai előkészítő évet a 6-7 éves gyermekek számára.
A tanfelügyelő szerint a magyar nyelv és irodalom tantervének az újragondolásakor azt is szem előtt kell tartaniuk, hogy a társadalmi elvárások szerint a magyartanárokra nemcsak tanárként, hanem nevelőként is számítanak a családok.
A konferencián emellett az elemi iskola, középiskola, gimnázium négyéves ciklusai közötti átmenet megteremtéséről is tanácskoznak. "Jobban meg kellene ismernünk, össze kellene hangolnunk a különböző szinteken tanító kollégák munkáját" - magyarázta Gál Gyöngyi.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


