Horvátországban
Az eddigi legnagyobb árhullám vonul le a Dráván
Az eddig mért legnagyobb árhullám érkezett hétfőn a Dráván Szlovénia irányából Horvátországba, de árvízvédelmi intézkedéseket vezettek be a Száva felső szakaszain is.
2012.11.06 09:29MTIVarasdnál (Varazdin) a Dráva vízhozama másodpercenként 3250 köbméter volt kedd hajnalban. A környéken 1965-ben jegyeztek fel hasonló nagyságú árhullámot, amely akkor másodpercenként 2800 köbméter vizet hozott, nagy árvizet okozva a megyében. Az azóta megépült gátak miatt szakemberek most nem tartanak katasztrófától, de óvatosságra intenek.
A horvát közszolgálati rádió értesülései szerint a folyó közvetlenül a horvát-szlovén határ után egy 500 méteres szakaszon kilépett a medréből, és mezőgazdasági területeket árasztott el. A víz Otok Virje településre is betört, ahol néhány ház pincéjét elöntötte a víz. Kitelepítést nem rendeltek el, de lezárták az Otok Virje-Ormoz határátkelőt. A Száván levonuló árhullám kedd délelőtt éri el a horvát határt. Zágrábnál délutánra várható a folyó tetőzése 420 centiméterrel.
A víz Brdovec településnél okozhat gondot, ahol még nem fejeződött be a gátépítés - mondta Zoran Cavlovic, a horvát vízügyi igazgatóság munkatársa a rádió reggeli híradásában. Szlovéniában hétfőn rendkívüli, úgynevezett vörös árvízvédelmi riasztás volt érvényben az egész országban az Isonzó (Soca), a Száva és a Dráva áradása miatt. A víz utakat, házakat árasztott el, több helyen rendeltek el kitelepítést. A helyzetet a folyamatos esőzés súlyosbítja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


