USA 2012
Finiséhez érkezett az amerikai választási kampány
Az amerikai választási kampány finisében vasárnap mindkét amerikai elnökjelölt a "billegő", más néven "csatatérállamokban" próbálkozott azzal, hogy maga mellé állítsa a még mindig bizonytalan szavazókat.
2012.11.05 07:44MTIA választás kimenetele több szakértő szerint megjósolhatatlan.
Miközben az országos támogatottságra vonatkozó adatok holtversenyt, a "csatatérállamokra" vonatkozó közvélemény-kutatási eredmények minimális, gyakran a statisztikai hibahatáron belüli előnyt mutattak ki az elnök oldalán, Barack Obama és republikánus kihívója, Mitt Romney több államra kiterjedő, utolsó rohamba kezdett a megválasztáshoz szükséges 270 elektori voks megszerzéséhez.
A Reuters és az Ipsos vasárnap közölt felmérése szerint Obama csekély, de nem szűnő előnnyel bír Ohióban, Wisconsinban, Iowában és Nevadában, amit ha a keddi választásokig meg tud őrizni, akkor túllépi az újraválasztásához szükséges 270-es határt az 538 fős elektori testületben.
Az elnök a Reuters-Ipsos szerint emellett holtversenyben áll Romneyval Floridában és Coloradóban, Virginiában pedig a bőven a hibahatáron belül lévő 1 százalékponttal vezet.
Ohió államban, amely a választások kulcsa lehet, vasárnap mind Obama, mind Romney beszédet mondott. John Boehner, a képviselőház republikánus elnöke, aki Ohióból való, vasárnap kijelentette: "nagyon biztos" benne, hogy pártjának elnökjelöltje viszi el az államot.
Mitt Romney vasárnap este abba a Pennsylvania államba utazott kampányolni, amelynek megszerzésére a mögötte álló apparátusa néhány nappal ezelőtt rohamot indított. Szakértők szerint a választási küzdelem legnagyobb meglepetése lenne, ha a republikánus elnökjelöltnek sikerülne győzni Pennsylvaniában.
Az Allentown Morning Call és a Muhlenberg College közös felmérése szerint Obama ebben az államban 3, a Franklin & Marshall College szerint 4, a közvélemény-kutatásokat átlagoló RealClearPolitics pedig 3,9 százalékpontos előnnyel vezet. Igaz, a Pittsburgh Tribune-Review arra az eredményre jutott hogy a két jelölt támogatottsága egyaránt 47-47 százalék.
A demokrata kampánystáb tagadta, hogy veszélyeztetve érezné Pennsylvania sorsát, ahol az elmúlt 9 nap során a republikánusok 2:1 arányban túlköltekezték őket, ám hétfőn minden esetre az államba küldi Bill Clinton volt elnököt és Jill Bident, az alelnök feleségét Romney "kétségbeesett" kísérletének ellensúlyozására.
Kampánybeszédeiben mind Obama, mind Romney centrista húrokat pengetett és magát igyekezett beállítani a gazdasági felemelkedés letéteményesének. Az elnök az előző, republikánus kormányzatot hibáztatta a gazdaság bajai miatt, a kihívója pedig a jelenlegi Fehér Házat, amelynek lakója szerinte nem ért a magángazdaság működtetéséhez, ezért egy újabb recesszióba vezeti majd az országot.
Obama hangsúlyozta, hogy miként 2008-ban, továbbra is célja a megosztottság áthidalása, és Romney is azt ígérte, hogy összefogásra és kétpárti együttműködésre fog törekedni, amit szerinte a hivatalban lévő elnök nem valósított meg.
A vasárnapi előrejelzések szerint a republikánusok biztosan meg fogják őrizni többségüket a képviselőházban, a demokraták pedig talán túlsúlyban maradnak a szenátusban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


