Erőszakra buzdítják egymást
Egyiptomban brit turisták elleni merényletre készülő terroristákat vettek őrizetbe
Az egyiptomi hatóságok őrizetbe vettek öt terroristát, akik brit turisták elleni merényletre készültek az egyiptomi Sarm-es-Sejk üdülőhelyen - értesült a brit sajtó.
2012.11.03 10:14MTITöbb londoni lap is azt írta szombaton internetes kiadásában, hogy a terrorelhárító rendőrség a gázai határ közelében tartóztatott le az al-Kaida terrorszervezethez kötődő dzsihadistákat (szent harcosokat), akik éppen rakétagránátokat és lőfegyvereket szereztek be, hogy karácsony előtt a négy évvel ezelőtti mumbai terrorcselekményekhez hasonló támadást hajtsanak végre brit turisták ellen Sarm-es-Sejkben.
A mumbai merényletekben több mint 160 ember halt meg.
A brit lapok emlékeztetnek arra, hogy Ajman az-Zavahri, az al-Kaida terrorszervezet vezetője egy hete újabb erőszakcselekményekre buzdította követőit nyugati állampolgárok ellen.
A The Guardian című napilap azt írja, hogy a brit külügyminisztérium közepesről magas szintre emelte az Egyiptomban - kiváltképpen a Sínai-félszigeten - tartózkodó turistákra vonatkozó terrorfenyegetés szintjét. A tárca szóvivője nem kommentálta a lapokban megjelent híreket. Közölte azonban, hogy a pénteken kiadott utazási figyelmeztetést "több forrásra" hagyatkozva adta aki a külügyminisztérium, s az nem vonatkozik a dél-sínai Sarm-es-Sejkre, illetve más közeli üdülőhelyekre, Tábára, Nuveibára és Dahabra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


