"Terrorista cselekmények" miatt

Kivégeztek huszonegy embert Irakban

Irakban kivégeztek huszonegy, "terrorista cselekmények" miatt elítélt személyt, köztük három nőt.

2012.08.28 11:37MTI

Az iraki igazságügyi minisztérium szóvivője nem közölt részleteket, arról sem számolt be, hogy a kivégzettek milyen nemzetiségűek voltak. Annyit jelentett be csupán, hogy az igazságügyi minisztérium hétfőn rendelkezett a huszonegy halálra ítélt kivégzéséről. Idén februárban is tucatnyi halálra ítéltet végeztek ki Irakban, a hivatalos indoklásban e büntetést "terrorcselekmények és más bűntettek" miatt szabták ki rájuk. Júniusban pedig megfosztották életétől Abed Hmoudot, Szaddám Huszein egykori elnök 2003-ban letartóztatott volt titkárát.
 
Navi Pillay, az ENSZ emberi jogi főbiztosa már egy hónappal ezelőtt megdöbbenését fejezte ki e drákói büntetések miatt, s azzal a felhívással fordult az iraki kormányhoz, hogy hirdessen moratóriumot a halálos ítéletek kiszabására. Az Amnesty International (AI) jogvédő szervezet is hasonló követeléssel fordult az iraki hatóságokhoz, a halálos ítéletek börtönbüntetésre változtatását szorgalmazva.
 
Az AI idén július 31-én megjelentetett közleményében felhívta a figyelmet az iraki belügyminisztérium honlapján egy nappal korábban megjelent hírre, mely szerint a nyugati Anbár kormányzóság rendőrparancsnoka bejelentette: a legfelsőbb bíróság ítélete alapján a régióban jóváhagyták 196 halálos ítélet végrehajthatóságát. "A szervezet arra sürgeti az iraki hatóságokat, hogy a halálos ítéletek végrehajtását függessze fel a halálbüntetés teljes eltörlése felé tett első lépésként" - olvasható a közleményben. 

A halálbüntetések kiszabását az ország 2003-as inváziója után egyszer már felfüggesztették - emlékeztet a nemzetközi jogvédő szervezet, hozzáfűzve, hogy 2004 augusztusában a tiltást feloldották, s azóta több száz embert ítéltek halálra, és sokakat végeztek ki Irakban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.