Június, július: tomboló erőszak
43 nyugat-iraki merényletet vállalt magára az al-Kaida
Magára vállalta az Iraki Iszlám Állam (IIÁ), az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat helyi szárnya dzsihadista honlapokra feltett közleményében 43 merénylet elkövetését júniusban és júliusban a nyugat-iraki el-Anbár tartományban.
2012.08.24 12:27MTIA többségükben pokolgépes támadások és lövöldözések célpontjai katonák, rendőrök és a szélsőségesek ellen harcoló Szahva (Ébredés) milícia tagjai voltak. A csütörtöki közlemény szerint a merényletsorozat az IIÁ nagyszabású hadműveletének része, amellyel a 2006 és 2008 között tomboló erőszak csúcspontján elhagyott területeket akarja visszahódítani.
Az IIÁ már korábban magára vállalta a július 23-i merényletsorozat elkövetését. 2009 decembere 8-a óta azok voltak a legsúlyosabb merényletek Irakban: tizenkilenc városban összesen száztizenhárman haltak meg.
A hatóságok szerint az al-Kaida gyengébb, mint a múltban, de most is képes véres merényleteket végrehajtani.
Kapcsolódó írások:
- Szabadon engedtek egy szaúdi diplomatát Jemenben
- Az aleppói harcokban esett el az al-Kaida ügyvédje
- Az al-Kaida helyi szárnya vállalta magára a hétfői merényletsorozatot
- Az al-Kaida videót tett közzé meggyilkolt vezetőjéről
- Interneten toboroz az al-Kaida:" Öngyilkosok előnyben"
- Az al-Kaida második számú afgán vezetőjével végzett az ISAF
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


